Infostart.hu
eur:
386.73
usd:
331.87
bux:
120320.96
2026. január 14. szerda Bódog
Cseh Lászlónak tetszik a váltás

Cseh Lászlónak tetszik a váltás

Tenerifén edzőtáborozott tavasszal Cseh László. Az Eger hatszoros olimpiai érmese szerint nem szabad túlságosan is a pillangóúszásra készülnie, még ha a fő számai ebben az úszásnemben is lesznek ebben a szezonban.

Cseh László úgy látja, jól sikerült az edzőtábor, igaz, egy kicsit más volt, mint az eddigiek.

„Olyan edzésszisztémát és olyan edzőtábort sikerült számomra is megmutatni, ami teljesen eltért az eddigiektől.

Megmutatta, hogy egy edzőtábor igenis lehet jó, és telhet úgy, hogy az ember jól érzi magát, közben fel tud töltődni, és az úszás mellett vannak más kikapcsoló programok is” - fejtette ki a kétszeres világbajnok.

Április 19. és 22. között rendezik az országos bajnokságot Debrecenben.

Ezzel kapcsolatban Cseh László elmondta:

„a magyar bajnokságra most úgy tekintünk, mint a felkészülés egy közbenső szakaszára,

amikor megpróbálunk egy picit jobban felgyorsulni, picit jobban formába lendülni. Kell a változatosság, nem lehet mindig csak az alapozó edzéseket csinálni.”

Cseh Lászlónak tetszik a váltás

„Úgyhogy reményeink szerint jó formában fogok tudni versenyezni, és ezzel egy kicsit megtörjük az egész éves felkészülést, utána pedig újabb lendülettel tudjuk folytatni a világbajnokságon” - tette hozzá Plagányi Zsolt tanítványa.

Kiemelte: a magyar bajnokság utolsó napján jár le a határidő a vb-csapat nagy részének kijelölésére. Van egy-két szám – köztük a 200 pillangó –, ahol többen is esélyesek lennének a legjobb kettő közé kerülni, így arra egy picit jobban oda kell figyelni.

Hozzátette: emiatt is egy kicsit színvonalasabb lehet majd a magyar bajnokság.

Cseh László elmondta, hogy az országos bajnokságon a pillangó úszószámok mellett más számokban is szokott indulni. Az Egri Úszó Klub váltószámaiban most már harmadik éve van benne, ami úgy látja, hogy egyre erősebb, így arra számít, hogy lesznek meglepetések.

„Tavaly nagyon csak a pillangó irányába mentünk el, és idén azt kezdtem el érezni, hogy vágyok valami másra is, mint a pillangóúszás.

Sokszor kértem, hogy ne pillangót ússzunk, hanem egy kis mell-, hátúszást, vagy vegyes úszást. Mert kell a változatosság és a többi úszásnemmel is meg tudjuk adni azt az ingert, azt az edzésmennyiséget, ami szükséges, de az idegrendszeremnek kell egy kis változatosabb mozgás” - mondta az Eger kétszeres világbajnoka.

Az interjút teljes terjedelmében meghallgatják csütörtök este fél nyolctól az InfoRádió Vegyesúszás című magazinműsorában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×