Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
330.1
bux:
110405.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Faragó Tamás: nem az ellenféltől félünk, hanem saját magunktól

A női magyar vízilabda-válogatott ma délután két órától Kína ellen kezdi meg olimpiai szereplését. Faragó Tamás, az InfoRádió sportági szakértője szerint nem lesz könnyű dolga Bíró Attila szövetségi kapitány együttesének.

A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-9-es döntetlent játszott Ausztráliával a riói olimpia csoportkörének második fordulójában.Faragó Tamás olimpiai- és világbajnok vízilabdázó a találkozó úgy értékelte az InfoRádióban, hogy ahogy számított rá, egy nehéz mérkőzést láthattunk, mert egy olyan mérkőzésen kellett volna nyernünk, ahol egyértelműen a közvélemény is és magunk is jobbnak gondoljuk magunkat.

"Hát jobbak is vagyunk, csak nem olyan könnyű ezt kivitelezni” - tette hozzá.

Meglátása szerint a motiváció a győzelemre benne volt a fiúkban, sőt, nagyon stabilan, pontosan védekeztek, a blokkok jól működtek. Az ausztrál gyors úszok sem diktáltak iramot, ennek ellenére mi játszottunk pozíciós játékot, mert azt gondoltuk, hogy ez is elég a mérkőzésen. Aztán persze váratlan dolgok és lehetőségek nem úgy alakították a mérkőzést, ahogy szerettük volna.

Nem lehet szerinte azt mondani, hogy valaki rosszul játszott volna. A bombázók természetesen jó teljesítményt nyújtottak, de mindig az a kérdés, hogy egy mérkőzésen van három-négy olyan szituáció, amikor egy mérkőzést meg lehet nyerni.

„Most ezekben a szituációkban nem hoztunk mindig jó döntést és az ausztrálok ezeket a szituációkat talán jobban kihasználták” - vélekedett.

Nem lehet panasz szerinte Decker Attilára, a második számú kapusra, aki végigvédte a találkozót. Végül is kilenc gólt kapott, voltak bravúros védései.

„Egy-egy labdát esetleg megfoghatott volna, de ezek mind-mind kívánságok. Én azt hiszem, megfelelő módon helyettesítette Nagy Viktort, bár Viktor bravúrjai talán most hiányoztak” - fogalmazott.

A görögökkel kell szerdán megküzdeni. Faragó Tamás arról, hogy mennyire ígérkezik keménynek ez a találkozó azok után, hogy a görögök döntetlent játszottak a szerbekkel, úgy nyilatkozott: Görögország az olimpia titkos esélyese a szerb, a horvát és persze a magyar csapat mellett.

Utalt arra, hogy a görögök igazából úgy készültek a VL-re, az olimpiára, hogy egy klubba tömörítették az összes játékost és a válogatott edzővel a válogatott játékosok valójában az egész évet az olimpiára való felkészülés jegyében játszották. Ráadásul ami eddig nem volt jellemző a görögökre: idáig csodálatos védekezéssel, jó kapus teljesítménnyel, jó blokkokkal lepték meg a világot. Több játékos pedig már nagyon jól és eredményesen tud lőni.

Ma délután a magyar hölgyek is megkezdik szereplésüket a riói olimpián, 14 órától játszanak Kínával. Faragó Tamás szerint a lányoknál nagyon nehéz csoportmérkőzések vannak, nagyon erős és nehéz csoportba kerültünk.

„Ennek ellenére azt hiszem, hogy a csoportmérkőzéseknek a legfőbb célja, hogy negyeddöntőt játszanak. Mert természetesen a csajoknál is ott kezdődik az olimpia, mikor azt a bizonyos negyeddöntőt le kell játszani és ráadásul eredményesen meg kell oldani” - fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy Kína mennyire fekszik Bíró Attila szövetségi kapitánynak, azt mondta, hogy körülbelül annyira, mint a férfiaknak az ausztrál csapat.

„Adva van egy mérkőzés. Meg kell nyerni. Mindenki meg van győződve, hogy az Európa Bajnok magyar válogatott sokkal jobb Kínánál, de a kínaiak nem játszanak rosszul, fizikailag jól felépített játékosokból állnak, amerikai edzőjük van. És ahogy az edzők szokták mondani, nem az ellenféltől félünk, hanem saját magunktól” - mondta az olimpiai- és világbajnok vízilabdázó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.

Minden bizonytalan Vlagyimir Putyin körül, csak találgatnak a hírszerzők

Belső hírszerzési források és kormányzati tisztségviselők között nincs egyetértés Oroszország távlati katonai céljait illetően. Míg egyes jelentések szerint Vlagyimir Putyin továbbra is igényt tart egész Ukrajnára, addig a hírszerzési igazgató szerint Moszkva elkerülné a közvetlen konfliktust Európával.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 21. 17:05
×
×
×
×