eur:
389.63
usd:
361.94
bux:
68002.24
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Átkutatták a FIFA francia irodáit a Blatter-ügyben

A Joseph Blatter volt FIFA-elnök elleni nyomozás keretében kedden átkutatták a Francia Labdarúgó Szövetség irodáit.

A svájci államügyészség szerdán közölte, hogy a francia hatóságokkal közösen végrehajtott párizsi akció azzal a kifizetéssel áll összefüggésben, amely 2011 februárjában történt Blatter és az európai szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini között.

Blatter kétmillió svájci frankot adott Platininek, a svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott az UEFA-elnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés. A két sportvezetőt az ügy miatt egyformán nyolc évre eltiltották a futballal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, majd ezt utóbb hat évre mérsékelték.

A keddi házkutatás során dokumentumokat foglaltak le. A svájciak hivatalosan 2015 szeptembere óta nyomoznak hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×