eur:
394.33
usd:
370.43
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Csoportelső lehet a Veszprém

Akár csoportelső is lehet az MVM Veszprém, illetve csoportharmadik a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, ha jól sikerül a hétvégéje.

A veszprémiek - akik legutóbb remek játékkal nyertek az addigi listavezető német Flensburg otthonában - szombaton a már biztos csoporthatodik lengyel Wisla Plockot fogadják. Amennyiben Nagy Lászlóék nyernek, a francia PSG-nek le kell győznie a vendég Flensburgot ahhoz, hogy maradjon a csoport első helyén, amely egyből negyeddöntőt ér. Ha a Veszprém másodikként fejezi be ezt a szakaszt, akkor a gyengébb C-D-ágról kap ellenfelet a márciusi nyolcaddöntőben.

A Szeged nehéz helyzetbe került azzal, hogy vasárnap kikapott a vendég macedón Vardar Szkopjétól. A Tisza-partiaknak ahhoz, hogy elmozduljanak csoportjuk ötödik helyéről, alapfeltétel, hogy nyerjenek a lengyel Kielce otthonában, de az is előfordulhat, hogy még az idegenbeli siker sem lesz elég. Ha ötödikek maradnak, a nyolcaddöntőben a német THW Kiel vár rájuk, és az első összecsapás lenne Szegeden.

A Szeged úgy lehet csoportharmadik, ha győz Kielcében, a Szkopje kikap a vendég francia Montpellier-től, továbbá a német Rhein-Neckar Löwen vereséget szenved Barcelonában.

A záró, 14. forduló programja és a további program:

A csoport:
THW Kiel (német)-PPD Zagreb (horvát), csütörtök 19.30
MVM Veszprém - Wisla Plock (lengyel), szombat 17.00
Celje (szlovén)-Besiktas (török), szombat 18.00
PSG (francia) - Flensburg-Handewitt (német), vasárnap 17.00
Az állás: 1. PSG 22 pont, 2. Veszprém 21, 3. Flensburg 20, 4. Kiel 15, 5. Zagreb 11, 6. Plock 8, 7. Celje 5, 8. Besiktas 2

B csoport:
Vardar Szkopje (macedón)-Montpellier (francia), szombat 17.30
Barcelona (spanyol) - Rhein-Neckar Löwen (német), szombat 20.30
Kolding (dán)-Kristianstad (svéd), Bröndby, vasárnap 16.50
Kielce (lengyel) - MOL-Pick Szeged, vasárnap 18.00
Az állás: 1. Barcelona 21, 2. Kielce 19, 3. RN Löwen 17, 4. Szkopje 16, 5. Szeged 15, 6. Montpellier 7, 7. Kristianstad 5, 8. Kolding 4

A csoportelsők a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutnak.

A nyolcaddöntő párosítása:
(1. mérkőzés: március 16-20., visszavágó: március 23-27.):
C-D-ág továbbjutója (K1)-A csoport 2. helyezettje (M1-es párharc)
C-D-ág továbbjutója (K2)-B2 (M2)
B6 (Montpellier)-A3 (M3)
A6 (Plock)-B3 (M4)
B5-A4 (Kiel) (M5)
A5 (Zagreb)-B4 (M6)

C-D-ág:
K1: La Rioja (spanyol)-Motor Zaporizzsja (ukrán), első mérkőzés: 30-31, visszavágó: Brovari, szombat 17.30
K2: Skjern (dán)-Meskov Breszt (fehérorosz), első mérkőzés: 31-31, visszavágó: Breszt, szombat 17.00

A negyeddöntő párosítása:
(1. mérkőzés: április 20-24., visszavágó: április 27.-május 1.):
M6-A1
M5-B1
M4-M1
M3-M2

négyesdöntő (Köln, május 28-29.)

Címlapról ajánljuk
Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz
élő közvetítés

Európa-liga élőben: csodát kellene tennie a Liverpoolnak a továbbjutáshoz

A Liverpool szempontjából katasztrofálisan „sikerült” első mérkőzés miatt háromgólos hátrányból kezdik a Vörösök Bergamóban az Atalanta elleni visszavágót. A tét az Európa-liga elődöntőjébe jutás. Szoboszlai Dominik visszakerült a kezdő tizenegybe, a középpályások közül Endo és Elliott is kimaradt.
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×