Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Vizes vb - Cseh fantasztikus országos csúccsal elődöntős 100 méter pillangón

Cseh László fantasztikus, 50.91 másodperces új országos csúccsal az első helyen jutott a 100 méter pillangó délutáni elődöntőjébe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.

A 29 éves magyar versenyző - aki 50 méteren előbb bronz-, majd 200-on aranyérmet nyert a tatár fővárosban - több mint fél másodpercet faragott a két évvel ezelőtti római világbajnokságon felállított 51.45 másodperces idejéből.

"100 méter pillangón nem igazán lehet taktikázni, de azért a második ötvenet kicsit erősebben meghajtottam" - nyilatkozta Cseh, aki az utolsó négy tempóban nem vett levegőt, mint elmondta, ezúttal nem úgy jött ki a fal.

Cseh kiemelte, ahogyan a 200 méter előfutamait követően, úgy most sem érzi magát fáradtnak, ez pedig mindenképpen bíztató.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×