A debreceni találkozón a magyar csapat jól játszott az első félidőben, meglepte norvég ellenfelét, több helyzetet is kialakított és a vezetést is megszerezte. A Rosenborg azonban a szünet után tempót váltott, és hatékonyan futballozva három gólt szerzett, amire csak egy válasz érkezett a hajrában. A 2-3-as eredmény azt jelenti, hogy a DVSC-nek az egygólos győzelem is kevés lenne, ha háromnál kevesebbszer talál a kapuba.
A klub honlapjának szerdai híre szerint tizennyolc játékos utazik el Trondheimbe szerdán, s a csapat 19 és 20 óra között edz a mérkőzés helyszínén. Sérülés miatt nem tarthat a társaival Szakály Péter, akinek beszakadt a combhajlító izma, és Dusan Brkovic is itthon marad, mert a múlt heti EL-meccsen begyűjtötte harmadik sárga lapját.
A debreceni siker ellen szól a statisztika, magyar csapat ugyanis korábban még egyszer sem tudta legyőzni a norvég bajnokot. Először 1986-ban az Intertotó Kupában a Videoton játszott az északi rivális ellen, a csoportkör mindkét összecsapása döntetlennel zárult. A legközelebb az 1997-es Bajnokok Ligája-selejtezőben az MTK állt a győzelemhez, a kék-fehérek 3-2-re vezettek a Hungária körúton, amikor a 68. percben kialudtak a fények, és nem tudták folytatni az összecsapást. Másnap, a megismételt mérkőzésen 1-0-s, majd a norvégiai visszavágón 3-1-es Rosenborg-siker született. 2000-ben a Dunaferr került össze a Rosenborggal, Egervári Sándor bajnokcsapata 2-2-es hazai döntetlen és 2-1-es idegenbeli vereség után búcsúzott.
A Debrecen találkozott már norvég ellenféllel, 2013-ban a Strömgodsettel, amelytől az idegenbeli 2-2 után a Nyíregyházán megrendezett visszavágón 3-0-ra kikapott.
Kondás Elemér csapata a mostani EL-selejtező első fordulójában a montenegrói Sutjeska Niksic együttesét búcsúztatta, majd az előző körben a lett Skonto Riga következett, amelyet az idegenbeli 2-2 után hazai pályán 9-2-re vert, amivel a klub történetének legnagyobb arányú nemzetközi sikerét aratta.
A csütörtöki program (az UEFA honlapja alapján):
Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágók:
------------------------------------------------
Rosenborg (norvég)-DEBRECENI VSC 19.00 (az első mérkőzésen: 3-2)
Omonia (ciprusi)-Bröndby (dán) 18.00 (0-0)
Inter Baki (azeri)-Athletic Bilbao (spanyol) 18.00 (0-2)
Rubin Kazany (orosz)-Sturm Graz (osztrák) 18.00 (3-2)
Qabala (azeri)-Apollon Limasszol (ciprusi) 18.00 (1-1)
Istambul Basaksehir (török)-AZ Alkmaar (holland) 19.00 (0-2)
Hapoel Kiryat Shmona (izraeli)-Slovan Liberec (cseh) 19.00 (1-2)
Odds BK (norvég)-Elfsborg (svéd) 19.00 (1-0)
Strömsgodset (norvég)-Hajduk Split (horvát) 19.00 (0-2)
Vorksla Poltava (ukrán)-MSK Zilina (szlovák) 19.00 (0-2)
IFK Göteborg (svéd)-Belenenses (portugál) 19.00 (1-2)
Trabzonspor (török)-Rabotnicki (macedón) 19.00 (0-1)
Dinamo Minszk (fehérorosz)-FC Zürich (svájci) 19.15 (1-0)
AEK Larnaca FC (ciprusi)-Girondins Bordeaux (francia) 19.30 (0-3)
FC Vaduz (liechtensteini)-Thun (svájci) 19.30 (0-0)
Köbenhavn (dán)-FK Jablonec (cseh) 19.45 (1-0)
Saint-Etienne (francia)-Tirgu Mures (román) 20.00 (3-0)
Zeljeznicar (bosnyák)-Standard Liege (belga) 20.00 (1-2)
Zorja Luhasznk (ukrán)-Charleroi (belga) 20.00 (2-0)
Astra Giurgiu (román)-West Ham United (angol) 20.00 (2-2)
Vitesse (holland)-Southampton (angol) 20.00 (0-3)
Atromitosz (görög)-AIK Solna (svéd) 20.00 (3-1)
Spartak Trnava (szlovák)-PAOK (görög) 20.05 (0-1)
Slovan Bratislava (szlovák)-FC Krasznodar (orosz) 20.15 (0-2)
Borussia Dortmund (német)-Wolfsberger (osztrák) 20.30 (1-0)
Aberdeen (skót)-Kairat Almati (kazah) 20.45 (1-2)
Legia Warszawa (lengyel)-Kukesi (albán) 21.00 (a 62. percben, a Legia 2-1-es vezetésénél félbaszakadt, utóbb UEFA-döntés alapján 3-0 a lengyel csapatnak)
Vojvodina (szerb)-Sampdoria (olasz) 21.00 (4-0)
Vitória SC (portugál)-SCR Altach (osztrák) 22.15 (1-2)






