Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Vívó-vb - Szász Emese nem jutott negyeddöntőbe

A magyarok közül utolsóként Szász Emese is kiesett a női párbajtőrözők egyéni versenyéből a moszkvai vívó-világbajnokságon.

Két könnyű mérkőzés után egy nehéz várt rá a legjobb 16 között, mivel Simona Ghermannal kellett összecsapnia. A román vívó 2012-ben Európa-bajnok volt egyéniben, csapatban pedig ötször nyert Eb-t és kétszer világbajnokságot. Ezzel együtt Szász számított esélyesebbnek, már csak azért is, mert ő vezeti a világranglistát.

A világbajnokságon 2010-ben ezüst-, 2006-ban és 2013-ban bronzérmes magyar párbajtőröző ugyanakkor egyáltalán nem érezte a ritmust és a távolságot, legtöbb akciója eredménytelenül zárult, hibáit pedig nagyon magabiztosan használta ki Gherman. Az első szakasz passzivitás miatt csak bő egy percig tartott, a másodikban viszont a román vívó nyolc találatot adott, miközben Szász csupán kettőt. A második pihenőt követően sem változott a helyzet, a magyar vívó nem tudott újítani, így esélye sem volt arra, hogy fordítson.

Szász a 9., Antal Edina a 25., Budai Dorina a 41., Révész Julianna pedig a 47. helyen végzett.

Női párbajtőrben rendeznek majd csapatversenyt is a jövő évi olimpián, így a legjobb az lenne, ha a válogatottnak sikerülne kvótát szereznie. Ebben az esetben ugyanis egyéniben is biztossá válna három magyar riói indulása. Az egyéni szereplés akkor kerül előtérbe, ha a csapat lemaradna a játékokról. Szász az eddigi eredményeivel - többek között a júniusi Eb-bronzával, illetve a mostani helyezésével - kedvező helyzetben van. A kvalifikációs időszak jövő tavasszal zárul.

Eredmények, női párbajtőr:

a 64 között:
Szász Emese-Danijela Ilic (szerb) 15-6
Antal Edina-Man Vaj Vivian Kong (hongkongi) 15-11
Mara Navarria (olasz)-Révész Julianna 14-11
Nathalie Moellhausen (brazil)-Budai Dorina 15-10
a 32 között:
Szász-Coraline Vitalis (francia) 15-9
Jana Semjakina (ukrán)-Antal 15-10
a 16 között:
Simona Gherman (román)-Szász 15-8
negyeddöntő:
Rosella Fiamingo (olasz)-Bianca Del Carretto (olasz) 15-4
Sarra Beszbesz (tunéziai)-Loredana Dinu (román) 15-14
Emma Samuelsson (svéd)-Katrina Lehis (észt) 15-13
Hszü An-csi (kínai)-Gherman 15-10
elődöntő:
Fiamingo-Beszbesz 15-10
Samuelsson-Hszü 15-12
döntő:
Fiamingo-Samuelsson 15-5
A végeredmény: 1. Rosella Fiamingo, 2. Emma Samuelsson, 3. Sarra Beszbesz és Hszü An-csi, ... 9. Szász Emese, ... 25. Antal Edina, ... 41. Budai Dorina, ... 47. Révész Julianna

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×