Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
316.17
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Négyesfogathajtó Eb - Svéd siker maratonhajtásban, Lázár negyedik

A svéd Tomas Eriksson nyerte a nyolcadik, izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság szombati maratonhajtó számát, a legjobb magyar, Lázár Zoltán ötödik lett, viszont összettben továbbra is a negyedik helyről várja a záró napi akadályhajtást.

A legnépszerűbb versenyszámban, a maratonhajtásban tíz nemzet 35 négyesfogathajtója vett részt, köztük kilenc világbajnok hajtását láthatták a nézők. A címvédő Ijsbrand Chardonnak a 6-os akadályban javított pályatévesztése volt, így csak a 28. lett, az összetettben pedig a másodikról a 20-ik helyre esett vissza. A szombati napon a németek szerepeltek még jól, hiszen a svéd Tomas Eriksson mögött Michael Brauchle a második, Georg Von Steinpedig a harmadik helyen zárt. A magyar csapat másik két tagja közül Dobrovitz József a hetedik, ifj. Dobrovitz József a kilencedik lett.

Az összetett egyéni versenyben a holland Theo Timmerman áll az élen, a negyedik helyet elfoglaló Lázár Zoltánnak megmaradt az esélye az éremszerzésre.

A csapatversenyben a hollandok megtartották vezető helyüket, a magyar csapat a németek mögé visszacsúszva két nap után a harmadik helyen áll.

Eredmények:

Maratonhajtás:
egyéni:
1. Tomas Eriksson (svéd) 90,84 hibapont
2. Michael Brauchle (német) 92,56
3. Georg Von Stein (német) 93,82
...5. Lázár Zoltán 94,95
...7. Dobrovitz József 96,41
...9. ifj. Dobrovitz József 97,42
...11. Váczi István 101,42
...17. Móró Lajos 104,66
...18. Osztertág Márk 105,25
...25. Bárdos Attila 115,90
...32. Galbács Ferenc 146,74

csapat:
1. Németország (Michael Brauchle, Mareike Harm, Georg von Stein) 186,38 hibapont
2. Magyarország (Lázár, Dobrovitz, ifj. Dobrovitz) 191,36
3. Hollandia (Theo Timmerman, Ijsbrand Chardon, Koos de Ronde) 193,09

Állás a maratonhajtás után:
egyéni:
1. Theo Timmerman (holland) 137,53 hibapont
2. Koos de Ronde (holland) 137.85
3. Tomas Eriksson (svéd) 139.80
4. Lázár Zoltán 140,67

csapat:
1. Hollandia 273,14 hibapont
2. Németország 284,66
3. Magyarország 286,7

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×