Infostart.hu
eur:
390.69
usd:
331.84
bux:
0
2025. december 23. kedd Viktória

Bácsi megsérült és kikapott

Bácsi Péter megsérült és három menetben kikapott a nyolcaddöntőben a birkózók kötöttfogású 74 kilós súlycsoportjában a londoni olimpián.

A 2008-ban Európa-bajnok és olimpiai ötödik helyezett ferencvárosi versenyző végig aktívabb volt az első menetben, de nem csinált értékelhető akciót, így másfél perc után kékmezesként ő térdelt le először. Az idei Eb-n bronzérmes litván Alekszandr Kazakevics azonban nem tudott mit kezdeni vele, így Bácsi 1-0-ra nyerte az első menetet.

A folytatásban is a 29 éves Bácsi kezdeményezett, de ellenfele bontotta fogásait. A magyar birkózó kedvezményezett helyzetből nagy elánnal kereste a fogást, azonban - miközben pörgetéssel próbálkozott - lába beszorult a litván alá, térdéhez kapott, s a fájdalomtól ordítva abbahagyta a küzdelmet, így riválisa egyenlített (0-1).

Fájdalmas arcát látva előbb úgy tűnt, nem tudja folytatni a küzdelmet, de végül kis ápolás után nagy nehezen összeszedte magát és tovább birkózott. Bácsi kihúzta a harmadik menet álló harcát. A sorsolás után Kazakevics térdelt le, azaz Bácsinak akciót kellett volna csinálnia fél perc alatt a továbbjutáshoz, ebben azonban a fájós térde megakadályozta, és a hátralévő idő második felében ellenfelén fekve tehetetlenül elsírta magát...

"Megroppant a térde, egyelőre nem tudjuk, mi a diagnózis. Kevés az esély rá, hogy a rivális bemenjen a fináléba, de ha így lesz, akkor sem biztos, hogy Peti folytatni tudja a vigaszágon" - mondta az MTI-nek Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya. Maga a versenyző nem nyilatkozott, fájdalmas arccal, elkeseredetten bicegett ki a csarnokból.

Bácsi akkor kerülhet a vigaszágra, ha legyőzője a döntőig menetel.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma már jobbak az előjelek, kisebb emelkedésre van kilátás. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×