Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Vasas-Gödöllő: kié a főszerep a harmadik felvonásban?

Ma rendezik a női röplabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzését a Vasas Folyondár utca csarnokában. Az állás 1-1, miután a legutóbbi találkozón az akkor pályaválasztó Gödöllő nyert, s kiegyenlített a piros-kékek ellen.

Az előzetes esélylatolgatások alapján a Vasas tűnt a döntő favoritjának, de ahogy azt Körösfői László, a Teva-Gödöllő RC elnökhelyettese nemrégiben mondta, "Gödöllő soha nem megy feltartott kézzel egy csatába".

A 2007-ben már bajnoki döntős Pest megyei klub az elmúlt években néhány átigazolással megerősödött, s így nem keltett bomba meglepetést, hogy elérte a döntőt. Mindazonáltal a tavalyi bajnok BSE elődöntőbeli legyőzése feltétlenül bravúrnak számított.

Az első találkozót a Vasas simán megnyerte. De a másodikon a Gödöllő szinte feltámadt, az első szettet nagy csatában megnyerte a csapat, de aztán kiegyenlítettek a piros-kékek. Ám a folytatásban a Gödöllő két remek játszmát produkált, s nyert. 3-1-re győzött, s ezzel kiegyenlített a fináléban.

A második találkozón a gödöllőiek nagyon elszántan játszottak, s óriási segítséget kaptak a 700 fős, nagyon lelkes publikumtól. A gödöllői játékosállomány fiatal, 20 év körüliek alkotják, nincs is harminc évesnél idősebb játékos. A keret többsége együtt is lakik az egyetemi kollégiumban, kiváló a csapatszellem.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő harmadik mérkőzése a Vasas csarnokában lesz ma délután fél hatkor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×