Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Ma este kiderül, ki a világ legjobb futballistája!

Ma este Zürichben, a Kongresszusi Központban tartja a FIFA immár hagyományosnak mondható gáláját. Az eseményen kiderül, kik voltak 2011 legjobb futballistái, illetve edzői, s ki szerezte a legszebb gólt. Utóbbit a Puskás-díjjal honorálják.

Hónapok óta tudott, hogy a legnagyobb presztízzsel járó díj, az Év férfi játékosa győztese a Barcelona, vagy a Real Madrid játékosa lesz. Immár sorozatban harmadik évben az első három helyezett játékos e két klubból kerül ki, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Lionel Messi és Xavi Hernandez mind a három esztendőben a képzeletbeli dobogóra állhatott, 2009-ben és idén Cristiano Ronaldo, 2010-ben Andrés Iniesta került még a trióba.

Johan Cruyffnak, a Barcelona korábbi legendás játékosának és edzőjének semmi kétsége, hogy Messi fog nyerni, sőt hozzátette, szerinte a győzelme esetén háromnál tartó argentin csatár akár öt, vagy hat aranylabdát is nyerhet a pályafutása során. (Az 1956 óta íródó Aranylabda-történelemben három a csúcs.)

Emmanuel Petit, a franciák világ- és Európa-bajnok középpályása szerint ellenben Cristiano Ronaldót illetné az elsőség, aki úgy nyújtott szenzációs teljesítményt, hogy nem a Barcelona világklasszisai szolgálják ki.

Xavi mellett is akad érv: ő a katalán szuperklub agya, aki a 2008-as Európa-bajnokság aranylabdáján kívül nem nyert még hasonló presztízsű egyéni díjat, holott évek óta a földkerekség első számú középpályásának tartják.

Ha az előzetes jelekből ítélni lehet, nyilván a többség egyébként is Messit tartja a fő esélyesnek, de amióta nyilvánosságra került, hogy sem Cristiano Ronaldo, sem José Mourinho nem vesz részt az eseményen, nehéz elképzelni, hogy bármelyikük is nyerjen a maga kategóriájában. Magyar aggyal gondolkodva biztosra vehető, a FIFA "szólt volna", ha nyernek, a győztes nélkül nem gála a gála.

A barcelonai Sport című napilap egyébként már szerdán "kihirdette", az edzők között Pep Guardiola fog nyerni. Mi tagadás, nem kell hozzá nagy bátorság, noha a másik két jelölt (Mourinho és Sir Alex Ferguson) a szakma óriása.

Sokkal bizonytalanabb a Puskás-díj kimenetele, vagyis, hogy ki követi a győztesek listáján Cristiano Ronaldót (2009) és Hamit Altintopot (2010). A három jelölt: Lionel Messi, Neymar és Wayne Rooney.

A magyar szurkolók számára vélhetően különös figyelmet érdemel a Puskás-díj, amelyet az Aranycsapat legendás kapitányáról nevezett el a FIFA. Az idei lesz a harmadik díjátadó, érdekes, hogy a korábbi kettőt olyan futballista nyerte meg, aki jelenleg a Real Madrid játékosa (2009 után Cristiano Ronaldo, 2010 után Hamit Altintop).

Lionel Messi az Arsenalnak a Bajnokok Ligájában lőtt találatával versenyez. Pazar technika, remek helyzetfelismerés, virtuóz végrehajtás jellemezte a gólt. Meg ami Messi egy különlegessége: kiélezett helyzetben született.



A brazil Neymar egy bajnoki találattal nyerte el sok szavazó szívét: a Flamengo elleni, végül 5-4-re elveszített találkozón góljával 3-0-s előnyhöz juttatta a Santost.



Wayne Rooney tavaly februárban, a Manchester City elleni derbin lőtt látványos találatot. A Manchester United csatárának 2-1-es győzelmet hozó ollózásos gólját a Premier League történetének legszebb megmozdulásai között jegyzik, Sir Alex később azt mondta, ez volt a legpazarabb gól, amit valaha az Old Traffordon látott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×