Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gyulay szerint meglehet a 200 ezres nézőszám

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagy az esély arra, hogy a 26. Forma-1-es Magyar Nagydíj négy napja alatt 200 ezren látogassanak el a mogyoródi pályára.

"Csütörtökön 35 ezren voltak kint, pénteken 40 ezren, szombaton pedig 55 ezren, reméljük, hogy a vasárnapi futammal együtt elérjük az előzetesen tervezett 200 ezres nézőszámot, bár az eső nem könnyíti meg a dolgunkat. - mondta vasárnap a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, aki tavaly vette át a Zrt. irányítását, így ez az első Magyar Nagydíja vezetőként. - Az elmúlt 15 évben a szervezés, a vendégek kiszolgálása és a technikai körülmények profi szintre fejlődtek, így ebből a szempontból nincs miben javulnunk."

Gyulay ugyanakkor hozzátette, hogy a jövő évi viadalra az első számú feladat az lesz, hogy a több versenyző által kritizált aszfaltot felújítsák: "Beszéltem Sebastian Vettellel, aki szerint a hibák ellenére is jól lehet versenyezni a pályán, ám Lewis Hamilton már hepehupásnak nevezte az aszfaltcsíkot. A csütörtöki versenyzői eligazításon több pilóta is szóvá tette, hogy a célegyenes előtti utolsó kanyarban nem a legoptimálisabb az aszfalt minősége."

Gyulay azt mondta, vezetőként nincs ideje arra, hogy bárkinek is szurkoljon, ugyanakkor rendkívül tiszteli az összes pilótát, mert ahogy fogalmazott: "Mindegyikük igazi profi, aki tisztában van azzal, hogy egy hatalmas üzlet szereplője, így mindig a körülményeknek megfelelően viselkedik."

A Magyar Nagydíj 14 órakor kezdődik.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×