eur:
400.57
usd:
369.04
bux:
74544.91
2024. október 21. hétfő Orsolya

Gyurta Dániel csúcsközeli idővel jutott elődöntőbe

Hét magyar próbált szerencsét a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek vasárnapi nyitányán: a délelőtti selejtezőkben hárman értek el olyan eredményt, hogy a délutáni-esti programban is folytathatják szereplésüket.

Helyezésben nem, időben azonban Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás tavalyelőtti római világbajnoka szolgált a legkiválóbb produkcióval gyengébbiknek számító számában, 100 méteren, ahol országos csúcsát (1:00.26 p) megközelítve, 1:00.40 alatt ért célba, s összesítésben a 11.-ként jutott tovább az esti elődöntőbe.

Ugyanitt Molnár Ákosnak kevésbé ment: 1:02.11-gyel csak a 41. lett az amúgy óriási, 82 versenyzőt felvonultató mezőnyben.

Mindkét magyar bekerült a legjobb 16 közé 200 m női vegyesen, ahol is a 400-as szám világbajnoki címvédője, Hosszú Katinka a harmadik időt repesztette (2:11.53 p), míg Verrasztó Evelyn (2:13.33 p) a 12. pozícióban zárt.

Kevés hiányzott 400 m gyorson a bravúrhoz Kis Gergőnek, aki a 800 m "főpróbájaként" tesztelte magát a fele akkora távon, s alig kiszorulva a nyolcas döntőből 3:47.26 perccel a 10. lett az előfutamok összesített rangsorában.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka szintén 400 m gyorson mutatkozott be, egyéni csúcsától elmaradva 4:09.15 perc alatt tudta le a távot, s összesítésben a 14. lett, így a vasárnapi finálét nélküle rendezik.

Nem lett tagja a 16-os elődöntőnek Dara Eszter, aki 1:00.69 perccel 36.-ként végzett a 100 m-es pillangóúszásban.

Címlapról ajánljuk
Csak megrendezték - ez a legvadabb hiedelem a Fico-merényletről

"Csak megrendezték" - ez a legvadabb hiedelem a Fico-merényletről

A szlovákiai SCIO ügynökség felmérése szerint minden hetedik szlovák állampolgár úgy véli, hogy a Robert Fico miniszterelnök elleni merénylet valójában meg sem történt. A kormányfő közben cáfolta azokat a híreket, melyek szerint jelentést kért a szlovák titkosszolgálattól az ellene májusban elkövetett merényletről.

Kaiser Ferenc: Ukrajna néhány atomtöltettel nem tudja megijeszteni Putyint

Ukrajna néhány héten belül atomfegyvereket állíthat elő, ha Oroszország úgy dönt, megkísérel egy újabb offenzívát Kijev ellen – állította a Bildnek egy magas beosztású ukrán tisztviselő. Az ukránok szerint megvan az anyag és a tudás az atomfegyverek előállításához. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban azt mondta: Ukrajna valóban tudna nukleáris fegyvert építeni, Oroszországgal azonban nem tudná felvenni a versenyt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.21. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Bizonytalan nyitás jöhet az európai tőzsdéken

Bizonytalan nyitás jöhet az európai tőzsdéken

Felemás hangulatban indul a kereskedés hétfőn az európai tőzsdéken, a DAX csökkenéssel nyitott, viszont a BUX felülteljesítő, erősödik a nyitást követő percekben. Az ázsiai részvénypiacokon a kínai tőzsde emelkedik ma, a befektetők a kínai jegybank lépéseire figyelnek az élénkítő lépések közepette, ezen kívül egy német ipari termelői infláció izgalmas délelőtt, viszont fontosabb vállalati negyedéves gyorsjelentés nem lesz. Itthon a hét eseménye az MNB kamatdöntése lesz kedden. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint változatlanok maradhatnak a kamatok, a Magyar Nemzeti Bank holnapi ülésén aligha folytatja a kamatcsökkentést

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×