eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Lewis Hamilton nyerte a Kínai Nagydíjat

Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a Formula-1-es Kínai Nagydíjat

Hamilton mögött a vb-címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második és utóbbi csapattársa, az ausztrál Mark Webber a harmadik.

A 2008-ban világbajnok Hamilton, aki a harmadik rajtkockából startolt, a verseny utolsó harmadában egyre jobban felgyorsult, és négy körrel a leintés előtt előzte meg az összetettben éllovas Vettelt. A 26 éves brit versenyző 16. futamgyőzelmét szerezte meg Sanghajban.

A legnagyobb bravúrt Webber hajtotta végre, aki kilencedik sorból rajtolt, és végül harmadik lett.

A két ferraris pilóta, a brazil Felipe Massa és a spanyol Fernando Alonso ezúttal sem tudott beleszólni a dobogós helyekért folytatott küzdelembe.

Gond nélkül lezajlott a start, Button és Hamilton remek manőverrel megelőzte az élről rajtoló Vettelt. Az első kör végén Button, Hamilton, Vettel, Nico Rosberg (német, Mercedes), Massa és Alonso volt a sorrend.

A tizedik kör után változatlan volt a helyzet az élbolyban: elől a két mclarenes pilóta, mögöttük Vettel, majd Rosberg és a két Ferrari, Massa, valamint Alonso haladt. Egy körrel később megkezdődtek a kerékcserék: Rosberg a 13., Button és Vettel 15. körben járt a boxutcában. Button azonban nagyot hibázott: elnézte a saját helyét, és véletlenül a Red Bull boxa elé állt be cserére.

Féltávnál Vettel vezetett, mögötte Massa és Alonso következett.

A 25. körben Button másodszor is a boxban járt, utána a mezőny többsége szintén gumikat cserélt. Vettel a 32. körben állt ki, ezzel Massa került ideiglenesen az élre.

Húsz körrel a leintés előtt Rosberg robogott az első helyen, Hamilton volt a második, Button a harmadik, Vettel a negyedik.

Még 11 kör volt hátra, amikor Hamilton remek előzésekkel feltornázta magát a második pozícióba, Vettel mögé. Ekkor még Massa volt a harmadik, Rosberg a negyedik, Button az ötödik és Webber a hatodik. A brit pilóta azonban tovább fokozta a tempót, s egyre közelebb került a vb-címvédőhöz. Massa lelassult, Button feljött a harmadik helyre. Négy körrel a leintés előtt aztán Hamilton megelőzte Vettelt, Webber pedig Buttont taszította le a képzeletbeli dobogóról.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×