Nem túlzás azt állítani, hogy hétfőn este az egész világ a Barcelona és a Real Madrid szuperrangadójára figyel. Az érdeklődést jól mutatja, hogy a mérkőzést az Egyesült Államokban közvetítő társaságnak köszönhetően a New York-i Time Square-en óriáskivetőn is lehet nézni Lionel Messit és Cristiano Ronaldót, noha az európai labdarúgás népszerűsége meg sem közelíti a négy nagy sportágét a tengerentúlon.
A meccset összesen várhatóan több száz millióan nézik majd televízión, Spanyolországban pedig 81 moziban is vetítik a találkozót, így a széles vászon előtt 25 ezren szurkolhatnak. A helyszínen természetesen telt ház lesz, közel százezer néző lesz. A forgalomba hozott jegyek gyorsan elfogytak, igaz, a feketepiacon több száz euróért kínálják még őket. A barcelonai drukkerek látványos élőképet raknak majd ki a kezdés előtt, amelyen a T'Estimo Barca", vagyis "Szeretlek, Barca" felirat lesz olvasható.
Igaz, a szokatlan hétfő esti időpont miatt sok szurkoló dühöngött, főleg azok, akik úgy szervezték utazásukat, hogy az eredetileg hétvégére tervezett találkozó után hétfőn már visszautaznak. A liga biztonsági okok miatt úgy döntött, hogy ne a katalóniai választások napján legyen a találkozó, hiába tiltakoztak a csapatok is a hétfői meccs ellen.
Összességében ez lesz a 212. El Clásico, az eddigieken 94 Real-siker született, 86-szor a Barcelona győzött, míg 31-szer döntetlenre végeztek a csapatok. A madridiak legutóbb 2008 májusában diadalmaskodtak, így van mit törleszteniük az utóbbi négy meccset meglehetősen simán megnyerő katalánok ellen.
A Realnál abban bíznak, ha valaki tudja, hogyan kell legyőzni a címvédő Barcelonát, az éppen José Mourinho. A portugál sztáredző korábban a Chelsea-vel kétszer is nyert a katalánok ellen, tavaly pedig az Inter edzőjeként ejtette ki a gránátvörös-kékeket a Bajnokok Ligájából. A milánói meccsen 3-1-re győzött Mourinho alakulata, idegenben pedig néha tíz emberrel védekezve húzta ki egy gólos vereséggel. Sokan azt gondolják, a portugál tréner ezúttal is hasonló felállásban és védekező taktikával küldi pályára a Real Madridot a Nou Campban, ám Mourinho azt mondta, nagyszerű mérkőzés várható.
"A mi felelősségünk lesz, ha nem egy szuper meccset láthat a világ. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, de egy olyan csapattal találkozunk, amelyik régóta együtt játszik, míg mi csak hónapok óta készülünk együtt, így minden lehetőségre fel kell készülnünk" - jelentette ki a Real Madrid edzője.
A lapok egy szeptemberi interjúból is idéznek, amelyben Mourinho azt mondta, hogy akár emlékezetből is ki tudna játszani a Barcelona ellen. "Ha úgy akarunk játszani, mint ők, akkor kikapunk, mivel abban egyénileg és csapatként is a legjobbak a világon. Ezért a saját stílusunkat kell rájuk erőltetni. Nem szabad hagyni, hogy a saját kapunk előtt megzavarják a labdakihozatalt, hosszú indításokkal kell próbálkozni, mert ez meglepheti őket."Mourinho személye amiatt is érdekes, mert korábban a katalánoknál dolgozott, másodedzőként szolgálta Bobby Robsont és Louis van Gaalt. Barcelonai népszerűségi indexe azonban a Chelsea-nél és az Internél töltött évek során rengeteget csökkent, a tavasszal a pályán szélén szaladva ünnepelte a katalánok kiejtését a Nou Campban, így fel van készülve rá, hogy füttyszó fogadja hétfőn.
"A Nou Camp sohasem bocsátja meg nekem, hogy legutóbb megfosztottam őket a Bajnokok Ligája-serlegtől. Biztos vagyok benne, hogy negatív fogadtatás vár rám" - mondta.
A portugál edző a meccs előtt olyat is tett, amit ritkán szokott: megdicsérte az ellenfél trénerét. Mourinho szerint a Barcelonának 50 éves szerződést kellene kínálni Pep Guardiolának. "Õ az ideális edző a barcelonai kispadra. Ismeri a klubot, tudja, hogy milyen futballt várnak a szurkolók, születése óta a Barcelonánál van" - mondta.
Jó formában
A Real Madrid több játékosa is igyekezett csökkenteni a rangadó fontosságát. A kisebb sérüléssel bajlódó Gonzalo Higuaín szerint nem a hétfői meccs eredménye dönti el a bajnoki cím sorsát, hiszen még 25 forduló hátralesz. Hasonló véleményt fogalmazott meg Cristiano Ronaldo, ugyanis bár az El Clásico fontosságát a portugál sztár is elismerte, hozzátette, hogy nem döntőként kell tekinteni az összecsapásra.
"Egy ponttal vezetünk a Barcelona előtt, és bár kemény meccsre számítok, biztos vagyok benne, hogy jó eredményt érünk el. Nehéz a katalánokat legyőzni, otthon különösen erősek, de jól és keményen dolgozunk, remek formában várjuk a meccset" - nyilatkozta a támadó.
A legutóbbi két aranylabdás csatájaként is beharangozható a meccs. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is bombaformában várja a szuperrangadót: a portugál támadó idén 19 meccsen 18 gólt szerzett, és vezeti a spanyol bajnoki góllövőlistát, míg az argentin csatár 18 meccsen 23 gólt lőtt, legutóbbi nyolc meccsén rendre betalált. Messinek ráadásul egyik kedvenc ellenfele a Real, hiszen eddig összesen hét gólt lőtt a fővárosiak ellen.
Magabiztos katalánok
A Barcelona játékosai önbizalommal telve várják a meccset, ezt mutatja, hogy Xavi szerint a katalán együttes számít esélyesnek. "Tisztelem a Realt, de mi vagyunk a favoritok, mert otthon játszunk, és jó formában vagyunk."
Szintén győzelmet vár csapatától Pedro, aki a két együttes legutóbbi meccsén gólt szerzett. "Magabiztosak vagyunk, a teljesítményünkkel minden rendben, így egy újabb remek és győztes meccsre számítok."
A meccs előtt megszólalt a spanyol miniszterelnök is, Jose Luis Zapatero a katalánok szurkolójaként azt mondta, hogy 4-2-es Barcelona-győzelmet vár.