Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Előny a Veszprémnél a férfikézilabda-döntőben

A címvédő MKB Veszprém magabiztos, 41-31-es győzelmet aratott a vendég Pick Szeged felett a Budapest Bank férfi kézilabdaliga döntőjének első mérkőzésén.

A találkozó gyászszünettel kezdődött. Zoran Kurtes, a Tisza-partiak korábbi edzője, a Constanta trénere 44 éves korában pénteken szívroham következtében meghalt. Rajta kívül a két olimpián és négy vb-n bíráskodó Márki László nemzetközi játékvezetőre is emlékeztek, aki 82 esztendősen hunyt el.

A hazaiaknál átmenetileg sikerült megoldani a kapuskérdést: Perics a pályán, Fazekas a cserepadon kezdett. A vendégek a 4. percig vezettek, aztán sorozatban három gólt kaptak, ráadásul még büntetőt is rontottak. A Veszprém nem tudott ellépni, a 12. percben egyenlő volt az állás (7-7), nem sokkal később pedig a Szeged jól használta ki Luzsnyikov kiállítását, és fordított (9-10).

Fej fej mellett haladt a két csapat, majd amikor a veszprémi cserék lökést adtak, a vendégek edzője 14-12-nél, a 22. percben időt kért. Hiába, mert egyre jobban védekezett a címvédő, hazai csapat, a megszerzett labdákból fokozatosan növelte előnyét, még emberhátrányban is. A Pick megszakítás nélkül tíz gólt kapott 11 perc alatt, s már a szünetre tetemes hátrányba került.

A második félidő kapusbravúrokkal indult, három percet kellett várni az első találatra. Változatlanul kifogástalanul védekezett a hazai alakulat, a 37. percben már kétszámjegyű volt a különbség (24-14). Ebben a szakaszban Perez remekül élt a pályán, nem látszott mozgásán, hogy augusztusban már 39 éves lesz.

Amikor aztán kicsit könnyelművé vált a hazaiak támadó alakzata, Perics fogott ziccereket. A közönség és a szerb hálóőr kölcsönösen megtapsolta egymást. A vendégektől gyakorlatilag csak Zvizej volt veszélyes, míg a veszprémiek már a látványról és a trükközésekről sem feledkeztek meg, sőt arról sem, hogy minden mezőnyjátékosuk legalább kétszer eredményes legyen.

A hajrá előtt, 37-25-nél időt kért a Szeged. A záró perceket kettős emberelőnyben töltötték a vendégek, így tudták valamelyest "kozmetikázni" az eredményt.

Döntő, 1. mérkőzés:
MKB Veszprém - Pick Szeged 41-31 (21-13)

A sorozat további programja:
2. mérkőzés: Szeged-Veszprém, május 16., 11:40 ó
3. mérkőzés: Veszprém-Szeged, május 23., 12:15 ó
ha szükséges:
4. mérkőzés: Szeged-Veszprém, május 26.
5. mérkőzés: Veszprém-Szeged, május 30.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×