Infostart.hu
eur:
381.74
usd:
329.8
bux:
125961.98
2026. április 7. kedd Herman

A Madrid csúcsot döntött, a Barcelona közel a bajnoki címhez

"Egy lépésre a dicsőségtől" - írta a sevillai győzelem másnapján a Barcelonának adresszálva címét a legnépszerűbb katalán sportnapilap, a Sport. Valóban, a Barça nagyon közel került ahhoz, hogy megvédje elsőségét, már "csak" az kell, hogy a hétvégén a Nou Campban legyőzze a kiesés ellen küzdő Valladolidot.

Nem kétséges: le fogja győzni. Még akkor is, ha Xavi és Maxwell aligha fognak játszani, s akkor is, ha Pep Guardiola nagyon józanul egyelőre igyekszik mindenkit óvni attól, hogy már ünnepeljen. Az edző egy-egy mondattal emlékeztetett arra, hogy "csak nehogy megismétlődjön 2003", akkor ugyanis a vendég lila-fehérek a naptári évben kétszer is, márciusban és novemberben is döntetlent játszottak a Camp Nouban.

A realitás azért nem ez, hanem a legutóbbi két találkozó eredménye: 2008 novemberében 6-0-ra, márciusában 4-1-re nyert a Barça. A katalánok a legutóbbi négy hazai bajnokijukon 14 gólt lőttek a három kapottal szemben.

A legnagyobb lépést már megtették szombaton, a Sevilla legyőzésével. A Bajnokok Ligája-selejtezőjében való indulásért küzdő andalúz csapat ezt megelőzően a legutóbbi négy hazai bajnokiján kivétel nélkül legalább három gólt szerzett - ehhez képest a Barcelona a 62. percben már 3-0-ra vezetett ellene a Sánchez-Pizjuan stadionban.

Lionel Messi már az ötödik percben megnyugtatta a társait szokásos góljával, rúgott egyet Bojan Krkic is a 28. percben, majd - miután a játékvezető kiállította a Sevillából Konkót - Pedro, a támadószekció harmadik tagja is a kapuba talált.

A Sevilla azonban váratlanul feltámadt, s a második félidő közepén Freddy Kanouté és Luis Fabiano révén egygólosra csökkentette a hátrányát. Nagyon kellett volna a hazaiaknak egy, de még inkább három pont, de már nem tudtak újabb gólt szerezni.


Az esélyük is leginkább csak abban állt, hogy a játékvezető befújhatta volna 2-3-nál Gerard Piqué a tizenhatoson belüli lökését Kanoutéval szemben (a mali-francia csatárt rálökte Carles Puyolra), a madridi Marca ki is kockázta a jelenetet, de legfeljebb azt mondhatjuk, adtak már ilyenért büntetőt, de még többször nem ítéltek az ilyesmiért semmit.

A meccsen egyetlen percet sem játszott Zlatan Ibrahimovic, akinek finoman szólva nem felhőtlen a viszonya Pep Guardiolával, s elégedetlenek vele a klub legfőbb tisztségviselői is. Alkalmasint ez is tette hihetővé a torinói sportnapilapban, a Tuttosportban megjelent hétvégi hírt, mely szerint "Ibra" a nyáron visszatér az új csapatot építő Juventusba, ahol 2004 és 2006 között játszott. (Más kérdés, hogy mennyire bocsátanák meg neki a Juve hívei, hogy a bundabotrány kitörése után az elsők között hagyta el a csapatot.)

A barcelonai Sportnak sem hiányzott a sevillai mérkőzésről sem, a lap a három, a canterában nevelkedett, viszonylag, de Ibrahimovichoz képest feltétlenül apró termetű csatárát, Messit, Pedrót és Krkicet ünnepelte, óriásnak nevezve a triót.
A Barcelona akkor lesz bajnok, ha eléri a 99 pontot - ami szinte hihetetlenül jó teljesítmény.

Tavaly, a rekordok évében 87 ponttal lett bajnok Guardiola csapata, s bár kétségtelenül akkor módja volt az utolsó meccsein már elszórni néhány pontot, s a kulcsjátékosokat pihentetni, tény, hogy tekintve, hogy a Madrid vélhetően 98-ig jut majd, most az a teljesítmény most nem lett volna elég.A Real Madrid tavaly nyáron kevés új hívet szerzett magának azzal, hogy a hitelválság közepén hitelekből pénzt szerezve letarolta az átigazolási piacot. Most úgy fest, története egyik legfurább szezonját zárja majd a királyi klub.

Florentino Pérez a világklasszisok szerződtetése után úgy remélte, a csapata akár lemásolhatja a Barcelona 2008-209-es teljesítményét, s megnyerhet minden sorozatot. Az, hogy ez nem fog sikerülni, hamar eldőlt, miután kikaptak az évente több millió eurót kereső sztárok az Alcorcón amatőrjeitől a Király Kupában.

Akkor még a szurkolók (és alighanem Pérez elnök is) azzal nyugtatták magukat, hogy a bajnoki cím és/vagy a Bajnokok Ligája megnyerése rendbe teheti a szezont. Ám a BL-ben az Olympique Lyon a döntetlenig jutott a Bernabéuban, s ezzel kiejtette a Madridot, s immár szinte biztos, a bajnokság is elmegy.

Ugyanakkor az is tény, hogy úgy nem lesz bajnok (ha nem lesz...) a Real Madrid, hogy közben különböző rekordokat dönt meg. Még soha nem jutott a spanyol élvonalban egy csapat 31 győzelemig, s maga a klub sem szerzett még ilyen sok pontot.

Az Athletic Bilbao elleni 5-1-gyel lezárult az idény hazai mérkőzéseinek a sora. (Egy órán keresztül egyáltalán nem tűnt ilyen simának a győzelem, az Athletic Bilbao csak Gonzalo Higuaín szezonbeli 26. bajnoki gólja után tört meg. Utána ellenben már potyogtak a gólok.)



A hazai mérleg 16 győzelem, egy döntetlen - 22 éve nem volt ilyen remek a hazai mérleg. Jobb egyébként, mint a Barcelonáé, amiből az is következik, hogy részben az idegenbeli mérkőzéseken ment el a bajnoki cím, részben pedig a két El Clásicón - az utóbbi két meccsen összeszedett hat pontos hátrányt nem tudta behozni.

A szezon részletes elemzése még nyilván messze van a Bernabéuban, ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy újabb jelentős változások várhatóak. A baszkok elleni bajnoki előtt Pérez elnök és Florentino Pérez elbúcsúztatta a Németországba hazaszerződő Christoph Metzeldert, az ezen a találkozón a csapatkapitányi karszalagot viselő Guti maga köszönt el a szurkolóktól.

Szinte biztosra vehető, hogy a következő idényben a török Galatasarayban játszik majd. Pályafutása során először viseli majd egy másik klub mezét. Guti 1995-ben mutatkozott be a Real Madridban, a szereplési számát tekintve kilencedik az egyesület örökranglistáján.

Ugyancsak távozni fog a Marca szerint Lassana Diarra, Mahamadou Diarra, Fernando Gago és talán Raúl is. A csapatkapitány-klubrekorder Jorge Valdano szerint maradhat, ha akar, ellenben nem számíthat arra, hogy az ideinél több játéklehetőséget kap majd. Ha többet akar pályán lenni, van két jó ajánlata is: a Red Bull New Yorkba, a Major Soccer League-be várja, s szívesen szerződtetné az ősszel a Bajnokok Ligájában induló Tottenham Hotspur is, sőt Harry Redknapp kétéves szerződést kínál a csatárnak.37. forduló:
Deportivo La Coruña-Real Mallorca 1-0
(Riki 68.)

Espanyol-Osasuna 2-1
(Forlin 49., Osvaldo 51., ill. Vadócz 5.)

Getafe-Málaga 2-1
(Soldado 26., Pedro Leon 56., ill. Fernando 91.)

Real Madrid-Athletic Bilbao 5-1
(C. Ronaldo 22. - 11-esből, Higuaín 73., S. Ramos 80., Benzema 81., Marcelo 89., ill. Yeste 40.)

Sevilla-FC Barcelona 2-3
(Kanouté 68., Luis Fabiano 71., ill. Messi 5., Krkic 28., Pedro 62.)

Sporting Gijón-Atlético Madrid 1-1
(De las Cuevas 57., ill. Ibrahima 71.)

Tenerife-Almería 2-2
(Beltran 14., Nino 93., ill. Piatti 17., Crusat 80.)

Valladolid-Racing Santander 2-1
(Baraja 56., Nauzet 78. - 11-esből, ill. Christian 28.)

Villarreal-Valencia 2-0
(Rossi 10., Llorente 18.)

Xerez-Real Zaragoza 3-2
(Francis 22., Michel 68., Carlos Calvo 74., ill. Ander 66., Gabi 76.)

Az állás:
1. FC Barcelona 37 94-24 96
2. Real Madrid 37 101-34 95
3. FC Valencia 37 58-40 68
4. FC Sevilla 37 62-47 60
5. RCD Mallorca 37 57-44 59
6. FC Getafe 37 55-48 55
7. FC Villarreal 37 55-54 55
8. Athletic Bilbao 37 48-53 51
9. Atlético Madrid 37 57-58 47
10. Deportivo La Coruna 37 35-47 47
11. Espanyol 37 29-44 44
12. CA Osasuna 37 36-45 42
13. UD Almeria 37 41-52 42
14. Sporting Gijon 37 36-49 40
15. Real Zaragoza 37 43-61 40
16. FC Málaga 37 41-47 36
17. Racing Santander 37 40-59 36
18. Real Valladolid 37 37-58 36
19. CD Tenerife 37 40-73 36
20. Deportivo Xerez 37 37-65 33

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: az amerikai–magyar barátság civilizációs és spirituális természetű
Videó, nagygyűlés

Orbán Viktor: az amerikai–magyar barátság civilizációs és spirituális természetű

A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartottak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, aki után J. D. Vance amerikai alelnök is felszólalt.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumának elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×