Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kisteleki jövő tavasszal távozik az MLSZ éléről

Kisteleki István a jövő tavaszi közgyűlésig lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Az MLSZ jelenlegi vezetője ezt keddi rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be.

A sportvezető egyelőre nem indokolta meg, miért döntött a távozás mellett.

Az MLSZ elnöke hangsúlyozta, hogy sportpályafutása és sportvezetői karrierje is teljes mértékben a fair play jegyében telt, s kiemelte, hogy az elmúlt négy évben elvégzett munka eredményeként a szervezet pozitív mérleggel zárta a 2009-es évet.

Kisteleki elmondta, hogy munkáját auditálva és precízen adja át utódjának, akinek azt tanácsolja, hogy mindenképpen főállásban vállalja el az elnöki teendőket, s ne társadalmi munkában, ahogyan azt ő tette.

"Az elért sikerek magukért beszélnek - fogalmazott az elnök. - Huszonnégy év után újra volt futball-láz Magyarországon, köszönhetően az Erwin Koeman szövetségi kapitány által vezetett felnőtt válogatottnak, az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett nemzeti csapatnak, valamint a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt Debreceni VSC-nek. Meggyőződésem, hogy az Európában kirobbant bundabotrányra a szövetség időben és megfelelően reagált, amit az európai szövetség (UEFA) is elismert. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a nyomozás nem az MLSZ feladata."

Kisteleki hozzátette, hogy a két nemzetközi pozícióját megtartja, tehát marad az UEFA fejlesztési bizottságának alelnöke és a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai és fejlesztési bizottságának tagja.

"Négy év társadalmi munka után elmondhatom, hogy sikerült egy politikailag független, többszáz millió forintos nyereséget produkáló, pozitív mérleggel rendelkező szövetséget kialakítanunk, s ehhez hozzátartozik az is, hogy rendeztük az előző vezetés részéről hátrahagyott 220 millió forintos adótartozást."

Kisteleki a sikerek között kiemelte még a telki edzőközpont létrehozását, az OLLÉ-programot, amelynek keretében országszerte két év alatt több mint 70 pálya épült meg, valamint a januárban Magyarországon sorra kerülő futsal Európa-bajnokságot és a Puskás-díj megalapítását.

Kisteleki Istvánt 2006. február 27-én választották meg az MLSZ elnökének.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×