Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Button egyre közelebb a McLarenhez

Közel a megállapodás a Formula-1-es világbajnok Jenson Button és a McLaren csapat között. A brit versenyző hétfőn is tárgyalt a wokingiakkal, akik 3 évre szerződtetnék.

A BBC értesülései szerint Jenson Button a wokingi istálló első számú kiszemeltje. Megállapodás még nem született a versenyző és a csapat között, de az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az idei világbajnok jövőre a McLarenbe ül be.

A csapathoz közeli források szerint a pilóta hétfő este is tárgyalt a wokingiak vezetőivel. Korábban arról számoltak be a brit lapok, hogy múlt héten meglátogatta a csapat központját, és egyeztetett Martin Whitmarsh csapatvezetővel.

A Guardian keddi száma pedig már arról írt, hogy a brit pilóta három idényre szóló szerződést ír alá, és évente hatmillió fontot keresne.

Buttonnak szerződést ajánlott a Brawn GP-ből Mercedes GP-vé váló csapat is, de azt a versenyző nem tartotta elfogadhatónak.

Források szerint nemcsak a több pénz szólhat a McLaren mellett, ugyanis a pilóta szerint karrierje szempontjából is az a legelőnyösebb, ha a wokingi istállóhöz szerződik.

Amennyiben az együttműködési megállapodást valóban megkötik, a McLaren alkalmazásában áll majd az elmúlt két szezon világbajnoka, Button, illetve a 2008-ban győztes, ugyancsak brit Lewis Hamilton.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×