eur:
389
usd:
360.74
bux:
68399.14
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Az újonc ellen vív rangadót a hétvégén a Milan

A Milan a Parmával, a Fulham a Liverpoollal, a Real Madrid a Getaféval, a Hertha a Dortmunddal játszik a hétvégi fordulóban. Négy bajnokság - négy érdekesnek ígérkező találkozó.

A Serie A-ban az éllovas Internazionaléra és a hét közben a második helyre előrelépett Juventusra is az előzetes várakozások szerint könnyű mérkőzés vár a 11. fordulóban.

A szombaton a Napolival a forduló első meccsét vívó Juventus szerdán az addig második Sampdoriát fogadta, s - hosszú idő után először - remek teljesítményt nyújtott: a három kreatív középpályás, Diego, Mauro Camoranesi és Giovinco vezetésével, illetve Amauri gólerős játékával 5-1-re győzte le a Sampot. Ciro Ferrara edző bízik a hasonló folytatásban, és szinte biztos, hogy ismét egy csatárral állítja fel együttesét a nápolyiak ellen.

A 12. helyen tanyázó nápolyiak veszélyes ellenfélnek számítanak, amit legutóbb az AC Milan tapasztalt meg, ugyanis Leonardo tanítványai hiába vezettek még a 90. percben is 2-0-ra, a Napoli a lefújásig kiegyenlített. A Napoli, új edzőjével, a legutóbbi három fordulóban hét pontot gyűjtött.

Az Inter csütörtökön a Palermóval játszott közönségszórakoztató mérkőzést, melyen majdnem megbosszulta magát, hogy a 4-0-ás első félidő után visszavett a csapat a tempóból. A vendégek a második játékrész közepére egy gólra felzárkóztak, végül azért Jose Mourinho tanítványai 5-3-ra nyertek, s négy pont előnnyel várhatják a hétvégét a Juve előtt. A milánóiak vasárnap az eddig gyengélkedő, a tizennyolcadik helyen álló Livornóhoz látogatnak.

A forduló rangadója a meglepetésre a negyedik helyen álló újonc, a Parma, illetve az utóbbi hetekben a kátyúból kimászni látszó Milan csatája lesz. Ha a piros-feketék nyernének, fellépnek a BL-indulást jelentő negyedik helyre.

A harmadik Sampdoria a Barit (9.) fogadja, melynek kölcsönadta a nyáron Koman Vladimirt, az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatott kapitányát.

Serie A 11. forduló:
szombat:
Juventus-SSC Napoli 18 ó
AC Milan-FC Parma 20:45
vasárnap:
AS Roma-Bologna 15 ó
Cagliari-Atalanta 15
Chievo-Udinese 15
Fiorentina-Catania 15
Livorno-Internazionale 15
Sampdoria-Bari 15
Siena-SS Lazio 15
Palermo-Genoa 20:45A Gera Zoltánt is foglalkoztató Fulham a Debrecennel azonos Bajnokok Ligája-csoportban szereplő Liverpoolt látja vendégül a Premier League hétvégi 11. fordulójában.

A találkozó megnyerésére a Vörösöknek van nagyobb esélyük, már csak azért is, mert egy rossz sorozatot lezárva a legutóbbi körben 2-0-s győzelmet arattak a tabella második helyén álló, címvédő Manchester United felett. A Fulham eddig a várakozáson alul teljesít, ugyanakkor a múlt hétvégén idegenben döntetlent ért el a jó erőkből álló Manchester Cityvel szemben.

A tavalyi bajnok United viszont könnyen javíthat, mert az új típusú influenzával sújtott, s egyébként is gyengélkedő, 16. helyezett Blackburn Rovers együttesét látja vendégül az Old Traffordon.

Az idei szezonban eddig szárnyaló Chelsea a Bolton vendégeként küzdhet szombaton az újabb három pontért. A két csapat a héten Ligakupa-mérkőzést játszott, a Chelsea 4-0-ra nyert.

Az utóbbi hetekben mellőzött Fülöp Márton csapata, a Sunderland az utolsó előtti pozícióban szerénykedő West Ham Unitedet fogadja. Halmosi Péter Hull City-je a Burnley otthonában harcolhat a pontokért, amelyekre nagy szüksége van, hogy elkerüljön a kiesés veszélyével fenyegető 18. helyről.

Premier League, 11. forduló:
szombat:
Arsenal-Tottenham Hotspur 13:45 ó
Bolton Wanderers-Chelsea 16
Burnley-Hull City 16
Everton-Aston Villa 16
Fulham-FC Liverpool 16
Portsmouth-Wigan Athletic 16
Stoke City-Wolverhampton Wanderers 16
Sunderland-West Ham United 16
Manchester United-Blackburn Rovers 18:30
vasárnap:
Birmingham City-Manchester City 17 óVadócz Krisztián csapatánál, a 8. helyen álló Osasunánál vendégszerepel a címvédő és listavezető FC Barcelona a spanyol labdarúgó-bajnokság e hétvégi, 9. fordulójában. A válogatott magyar játékos legutóbb, a Xerez elleni, szerdai kupameccsen végig a pályán volt, s most szombaton Lionel Messiék ellen is lehetőséghez juthat, bár sem neki, sem társainak nem lesz könnyű dolguk az egyelőre feltartóztathatatlannak tűnő, 8 bajnoki mérkőzésén 22 pontot gyűjtő katalán sztárcsapattal szemben.

Miközben a Barca a siker teljesen megalapozott reményében lép pályára idegenben is, első számú üldözője, a változatlanul az egy hónapja sérült portugál extraklasszisa, Cristiano Ronaldo nélkül szereplő, 19 pontos Real Madrid a 10. helyen álló Getafét fogadja a Santiago Bernabéu Stadionban.

Elvben simán illene nyernie a chilei Manuel Pellegrini csapatának, csakhogy az utóbbi hetekben - gyakorlatilag Ronaldo kidőlése óta - jobbára gyengélkedik, szenved, s utóbbi öt hazai és nemzetközi fellépéséből csupán egyszer diadalmaskodott. A hétközi, spanyol kupafordulóban az "év szégyenét" produkálta azzal, hogy 4-0-ra kikapott a harmadik vonalbeli Alcorcón otthonában. Híveit nyilván csak egy biztos bajnoki sikerrel tudhatja kizökkenteni az apátiából, illetve lecsendesíteni a keddi kudarc miatt a kedvencekkel szemben indulatosabb szurkolókat.

Újabb botlás már csak azért se nagyon "fér bele" a Real mostani programjába, mert a mögötte 16 pontjával harmadik Sevilla még vendégként is alighanem legyűri az utolsó előtti újonc Xerezt.

Primera División, 9. forduló:
Real Madrid-Getafe 18 ó
Osasuna-FC Barcelona 20
Xerez-Sevilla 20
Athletic Bilbao-Atlético Madrid 22

vasárnap:
Espanyol-Valladolid 17
Real Mallorca-Racing Santander 17
Villarreal-Tenerife 17
Real Zaragoza-Almería 17
Málaga-Valencia 19
Deportivo La Coruna-Sporting Gijón 21

4

Dárdai Pál együttese, az utolsó helyen álló Hertha BSC a sérült Hajnal Tamás csapatához, a Borussia Dortmundhoz látogat, s próbálja megkezdeni a felzárkózást a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában.

A találkozón tulajdonképpen mindkét gárdának nagyon fontos lenne a győzelem. A berliniek az első fordulóban aratott sikerük óta kilenc mérkőzésen egyetlen pontot tudtak szerezni, s csupán azért nem nevezhető teljesen kilátástalannak a helyzetük, mert több más csapat is nagyon gyengén szerepel, így például a négy hellyel előttük álló Stuttgarttól is csak négy ponttal vannak lemaradva.

A Dortmund sem lehet büszke az eddig gyűjtött 13 pontjára és 10. helyére, a mérlegen javítania kell Jürgen Klopp edző legénységének, még az irányító Hajnal Tamás nélkül is.

A nagyok közül az éllovas Leverkusen és a negyedik Schalke egymással találkozik, igazi hatpontos rangadón: amennyiben a hazai Schalke nyer, egy ponttal riválisa elé kerül, ellenkező esetben ugyanakkor a hátránya öt pontra nő.

A Mainz Lőw Zsolttal a címvédő Wolfsburghoz, a Werder Bremen pedig a sérült Futács Márkó nélkül a Nürnberghez látogat.

Bundesliga, 11. forduló:
péntek:
Borussia Dortmund-Hertha BSC 20:30 ó

szombat:
1. FC Köln-Hannover 96 15:30 ó
Hamburger SV-Borussia Mönchengladbach 15:30
1. FC Nürnberg-Werder Bremen 15:30
VfB Stuttgart-Bayern München 15:30
VfL Wolfsburg-FSV Mainz 15:30
FC Schalke 04-Bayer Leverkusen 18:30

vasárnap:
SC Freiburg-1899 Hoffenheim 15:30 ó
Eintracht Frankfurt-VfL Bochum 17:30

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×