Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

A birodalom visszavág?

Spanyolország egyszer már négy gólt szerezve legyőzte az oroszokat a labdarúgó Európa-bajnokságon, azonban az azóta eltelt két hétben ellentétes pályát járt be a két válogatott. A hispánok formájukat illetően inkább lefelé ívelő pályán vannak, míg az oroszok meccsről meccsre jobban, eredményesebben és hatékonyabban futballoznak, így nehéz megmondani, ki is az esélyese az elődöntőnek.

Habár a spanyolok a csoportkör első fordulójában 4-1-re legyőzték az oroszokat, valószínűsíthető, hogy a csütörtöki, bécsi elődöntő egy egészen más mérkőzés lesz a labdarúgó Európa-bajnokságon. A június 10-i meccsből több szempontból sem lehet kiindulni. Egyrészt a háromgólos különbség csalóka, hiszen egyértelmű és fölényes spanyol sikert sugall, holott az oroszoknak is számos lehetőségük, illetve kapufájuk volt a találkozón, azaz kicsit több szerencsével jóval szorosabb eredmény születhetett volna. Másrészt amíg a spanyolok formájukat illetően inkább lefelé ívelő pályán vannak, addig az oroszok meccsről meccsre jobban, eredményesebben és hatékonyabban futballoznak.

Luis Aragonés együttese éppen az oroszok elleni bemutatkozó mérkőzésen játszott a leglendületesebben. Azóta valahogy lelassultak a spanyol támadások, a százszázalékos mérleggel vett csoportkörök után, az olaszok elleni negyeddöntőben pedig gólt sem sikerült szerezniük.

A holland mester, Guus Hiddink csapata viszont a vereséget követően szoros mérkőzésen legyőzte a címvédő görögöket, majd Andrej Arsavin visszatérésének (is) köszönhetően a svédek elleni, továbbjutásról döntő találkozón egyenesen sziporkázó játékkal zsebelte be a három pontot. A negyeddöntőben pedig egészen parádés teljesítménnyel múlta felül az addig hibátlan és szintén remeklő hollandokat.

"Ha azt gondoljuk, hogy az orosz csapat ugyanolyan lesz, mint a nyitómeccsen, akkor végzetes hibát követünk el" - jelentette ki Francesc Fabregas, aki a mindent eldöntő 11-est belőtte az olaszok ellen. Az Eb után leköszönő Luis Aragonés is igen óvatosan fogalmazott, egyúttal a riválist irányító kollégáját dicsérte: "Nehéz lesz meglepni Hiddinket, de meg fogjuk próbálni."

Az oroszoknak ezúttal sem a támadások hatékonysága, hanem elsősorban a védekezésük megszervezése miatt kell aggódniuk, ugyanis eltiltás miatt nem léphet pályára a hátsó sort összefogó Gyenyisz Kologyin, akit vélhetően Vaszilij Berezuckij helyettesít majd. Szintén pihennie kell Dmitrij Torbinszkijnak, míg Dinizsar Biljaletgyinov, Ivan Szaenko Alekszander Anjukov kisebb sérüléssel bajlódik. Guus Hiddink ugyanazt a játékot ígéri támadásban, amit eddig nyújtott a csapata: "Mi mindig olyan futballt játszunk, amely a technikai képzettségre épül, és ezt bármikor öröm nézni."

A spanyoloknál mindenki egészséges, és eltiltott sincs. Aragonés várhatóan kezdőként számít Francesc Fabregasra Xavi párjaként.

A két együttes korábban kilencszer találkozott, a spanyolok ötször, míg az oroszok csak egyszer nyertek Eb-n eddig háromszor találkoztak, és mindannyiszor a hispánok diadalmaskodtak.

Az Oroszország-Spanyolország elődöntő csütörtök 20:45-kor kezdődik a bécsi Ernst Happel Stadionban. A meccset a belga Frank De Bleeckere vezeti.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×