Infostart.hu
eur:
359.14
usd:
309
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Befejezte a nagy bajnok

Néhány hónappal a pekingi játékok előtt alighanem visszavonul Nomura Tadahiro, a japánok háromszoros olimpiai bajnok dzsúdósa.

A 33 éves klasszis, aki az elmúlt három olimpián aranyérmet nyert 60 kg-ban, sérülés miatt nem tudta kvalifikálni magát az idei játékokra.

"Tavaly májusban szakadt el a térdszalagom, szeptemberben ki kellett hagynom a riói világbajnokságot, de meg akartam úszni a műtétet. A hétvégi olimpiai selejtezőn sajnos rásérültem, így most már nem tudom elkerülni az operációt.

Nem hiszem, hogy a rehabilitáció után még vállalom a folytatást" - jelentette be Nomura, aki Pekingben szerette volna befejezni a pályafutását.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×