eur:
392.86
usd:
368.27
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

A Valencia életet lehelt a bajnoki versenyfutásba - videókkal

A Manchester United és a Chelsea nyerte az angol bajnokság vasárnapi rangadóit - ez a két gárda áll a Premier League első két helyén. Németországban is tisztázódni látszik a kép: a Bayern előnye több mint megnyugtató hívei számára. Olaszországban és Spanyolországban ellenben kikapott a listavezető, s a második helyen álló gárdák hátránya már "csak" négy pont. A hétvége futballösszefoglalója.

Sir Alex megteheti, hogy udvarias legyen. Miután csapata 3-0-ra kiütötte az előző hetekbeli önmagára kontúrokban sem emlékeztető Liverpoolt, mosolyogva hirdette: "A bajnoki cím sorsa még nem dőlt el, továbbra is háromesélyes a Premier League."

Alkalmasint így van, mindenesetre nehéz elképzelni, hogy a hihetetlen nehéz sorozat elé néző Arsenal hét forduló alatt hat pontot hozzon a Man Unitedon, tudván azt is, hogy a két csapat az Old Traffordon találkozik majd egymással a BL-negyeddöntő-visszavágók utáni fordulóban. Reális számítások szerint a United címvédése csak akkor kerülhet veszélybe, ha a Vörös Ördögök április 26-án kikapnak a Chelsea-től.

A Manchester United együttese éretten és jól futballozott a Liverpool ellen. Rafa Benítez szavai szerint "Mascherano kiállításánál véget ért a mérkőzés." (Játékostársai szerint Mascherano azt kérte számon a bírón, miért nem bünteti a Fernando Torrest állandóan rugdosó védőket. Néhány másodperccel korábban a spanyol csatár is szóvá tette ezt, egy sárga lapot kapott, magyarázat helyett.)

A menedzsernek valószínűleg igaza van, ám Wes Brown fejes gólja még egyenlő létszámnál esett. A folytatás már kétségtelenül a Unitedé volt - a Liverpool még azzal is veszített, hogy Steven Gerrardnak kellett átvennie Mascherano szerepkörét. Cristiano Ronaldo eddig még sohasem szerzett gólt a Liverpool ellen - szezonbeli 34. góljával ezt a feladatot is letudta. De remek volt honfitársa és barátja, az utolsó 17 percre beszálló Nani is, aki megint megcsillantotta kivételes technikai tudását.

A Chelsea legyőzte az utóbbi hetekben az angol fronton csak vergődő Arsenalt, s ezzel immár 78-ra növelte sorozatban veretlenül meghívott hazai bajnoki mérkőzései számát. A mondat második feléből kiindulva mi az elsőben a szenzáció? Semmi - legalábbis annak, aki nem ismeri a körülményeket.

Egyrészt azt, hogy ezt megelőzően a Kékek 11, a Stamford Bridge-en játszott mérkőzésükből mindössze egyszer tudtak nyerni Arsène Wenger Ágyúsai ellen. Másrészt azért, mert mindent lehet mondani a Chelsea háza tájáról, csak azt nem, hogy békés lenne.

Harmadrészt meg azért, mert az Arsenal a 60. perctől - a jobbhátvéd Bakary Sagna góljával - az utolsó negyedóra kezdetéig vezetett. A Chelsea öt napon belül a negyedik gólját kapta rögzített játékhelyzetből.

A hazaiak támadásai nem tűntek nagyon veszélyesnek, nem ok nélkül írta a BBC honlapja: "Komoly veszélyben van a Chelsea 77 hazai bajnoki óta tartó veretlensége". Az Arsenal kapuja sokáig nem volt veszélyben. Arsène Wenger szerint sem volt, egészen addig, ameddig a Chelsea menedzsere pályára nem küldte a némi túlzással a francia edző nevelésének mondható Nicolas Anelkát. Drogbával és vele mást játszott a Chelsea.

A középpályások egyre gyakrabban ívelték fel nekik a labdát, Wenger szerint elsősorban ezzel nem tudtak megbirkózni a védői. Drogba főszereplője volt a meccsnek. Az elefántcsontparti csatárnak eddig messze a mostani volt a leggyengébb idénye a Chelsea-ben, nyilván Mourinho távozása mellett ez is az oka annak, hogy szívesen fogadja, például az AC Milan érdeklődését.

Mostani teljesítményéről azonban mindent elmond a Times röpke értékelése: "Drogba, aki a szezon nagy részében csak árnyéka volt annak a játékosnak, aki 33 gólig jutott az előző idényben, újra legjobb önmagát idézte, s csak Manuel Almunia nagy bravúrja gátolta meg abban, hogy ne jusson mesterhármasig."

Anglia, 31. forduló

Szombat
Aston Villa-Sunderland 0-1
Blackburn-Wigan 3-1
Bolton-Manchester City 0-0
Everton-West Ham 1-1
Middlesbrough-Derby 1-0
Newcastle-Fulham 2-0
Reading-Birmingham 2-1
Tottenham-Portsmouth 2-0
Vasárnap
Chelsea-Arsenal 2-1
Manchester United-Liverpool 3-0
Az élcsoport: 1. Manchester United 73, 2. Chelsea 68, 3. Arsenal 67, 4. Liverpool 59, 5. Everton 57A Barcelona, a második félidőben sokkal jobban futballozva ellenfelénél, sima győzelmet aratott Messi és Ronaldinho nélkül is a Valladoliddal szemben. Bojan Krkic két gólt is szerzett. A katalánok így közelebb léptek a Real Madridhoz, amely fura mérkőzésen kapitulált a Valencia ellen.

A hét közben a Barcelona legyőzésével a kupa döntőjébe jutott vendégek David Villa góljával vezetést szereztek az első félidő közepén. Ezt Raúl - kihasználva a csereként beállt egykori játékostárs, Ivan Helguera erélytelenségét - szinte az első ellenakcióból kiegyenlítette.


A csapatkapitány a második félidőben a vezetést is megszerezte a királyi klubnak. Abban a periódusban az utóbbi hetekben mutatott formájához képest jól játszott a Madrid, a Valencia mégis kiegyenlített, miután Cannavaro buta szabálytalansága után büntetőhöz jutott a Valencia.

David Villa második gólja után a Madrid mindent megtett a győzelemért, ám Hildebranddal az élen a Valencia védelme ekkor jól állt a lábán. Sőt, a 87. percben Arizmendi kihasználta Iker Casillas ritka hibáinak egyikét, s "nulla szögből" a kapuba lőtte a labdát. Bernd Schuster csapata egy olyan mérkőzést veszítet el, amelyen a gólhelyzetek aránya 14:2 volt - a Madridnak.

Ismét győzött a Villarreal és az Atlético Madrid is, e két csapat nagy esélyese a Bajnokok Ligája selejtezőjében való részvételt garantáló harmadik és negyedik helynek. A Madrid hazai veresége mellett a forduló meglepetése a Murcia fölényes győzelme az Espanyol ellen.

Spanyolország, 29. forduló

Athletic Bilbao-Getafe 1-0
Barcelona-Valladolid 4-1
Racing Santander-Recreativo 2-0
Real Madrid-Valencia 2-3
Sevilla-Atlético Madrid 1-2
Zaragoza-Almería 1-1
Levante-Villarreal 1-2
Mallorca-Deportivo La Coruña 1-0
Osasuna-Betis 0-1
Murcia-Espanyol 4-0
Az élcsoport: Real Madrid 62, 2. Barcelona 58, 3. Villareal 56, 4. Atlético Madrid 50Az olasz bajnokságban az AS Roma, ha nem is könnyen, de legyőzte a kiesőjelöltek közé tartozó Empolit. Tonetto vezető gólját Giovinco még kiegyenlítette, de a sárga-bordók a veterán védő, Panucci találatával mindhárom pontot otthon tudták tartani.

A negyedik helyért küzdő Fiorentina Pazzini góljával fontos győzelmet aratott a szerdán az AS Roma veretlenségi sorozatát megszakító Lazio ellen. A mérkőzés egyetlen gólját Pazzini lőtte.

A Milan idegenben nyert a Torino ellen, a piros-feketék gólját a fiatal Pato szerezte. A 18 éves brazil fiú a 13. bajnoki mérkőzésén már a hetedik gólját szerezte.

Az Inter-Juventus rangadó nagy meglepetést hozott. Az ünnepelt Alessandro Del Piero (a világbajnok csatár beállította a nem kevésbé legendás Gaetano Scirea klubszereplési rekordját) vezérletével a Juve nyerni tudott a San Siróban.

A teljes képhez hozzátartozik: Roberto Mancini, a hazaiak edzője okkal emlegette a mérkőzés után, hogy Mauro Camoranesi gólja lesről született. Remekelt David Trezeguet is - érthetetlen, miért mellőzi őt Raymond Domenech a francia válogatottból.



Az Inter vereségével újra feléledtek az AS Roma esélyei, a tavalyinál lényegesen izgalmasabbnak ígérkezik a Serie A hajrája.

Olaszország, 30. forduló

AS Roma-Empoli 2-1
Atalanta-Catania 0-0
Fiorentina-SS Lazio 1-0
Palermo-Genoa 2-3
Reggina-Napoli 1-1
Sampdoria-Cagliari 1-1
Siena-Parma 2-0
Torino-AC Milan 0-1
Udinese-Livorno 2-0
Inter-Juventus 1-2
Az élcsoport: 1. Inter 68, 2. AS Roma 64, 3. Juventus 58, 4. Fiorentina 53, 5. Milan 49

4

A Bayern München az eltiltása után visszatért Luca Toni két góljával nyert a Bayer Leverkusen ellen a labdarúgó Bundesliga rangadóján. A második helyen álló Hamburger SV - viharos hangulatú, négy kiállítást hozó mérkőzésen - csak döntetlent ért el a Wolfsburg vendégeként. Így a Bayern előnye már hét pont.

A játéknap mindkét magyar szereplője 1-1-es döntetlent ért el, s véletlen egybeesés, hogy mindketten 75 percet játszottak. Huszti Szabolcs csapata, a Hannover az utolsó helyen álló Duisburg, A sérülése miatt lecserélt Hajnal Tamás Karlsruhéja a Borussia Dortmund otthonában szerzett egy pontot. Hajnal a következő idényben már a Dortmund játékosa lesz.

Németország, 25. forduló

Péntek
Frankfurt-Cottbus 2-1
Szombat
Bayern München-Leverkusen 2-1
Wolfsburg-Hamburg 1-1
Nürnberg-VfL Bochum 1-1
Duisburg-Hannover 96 1-1
Dortmund-Karlsruhe 1-1
Stuttgart-Hansa Rostock 4-1
Vasárnap
Hertha-Schalke 1-2
Bielefeld-Bremen 1-1
Az élcsoport: 1. Bayern München 53, 2. HSV 46, 3. Leverkusen 44, 4. Werder 44, 5. Schalke 44.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×