Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző
Sármellék, 2015. június 16.Utasok felszállásra várakoznak a török Freebird Airlines Antalya-Sármellék-Antalya charterjáratán először közlekedő repülőgépe érkezése előtt a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton 2015. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Már csak ezért is készülhetnek az oroszok Hévízre, igaz, nem kell sietniük

Várhatóan a jövő év elejére befejeződhet az orosz ortodox egyház hévízi templomának évek óta húzódó építése - közölte a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón a magyarországi egyházmegye főpapi tanácsosa.

Bulah Szvjatoszlav elmondta: az egyház magyarországi történetének 80 éve alatt ez az első új templom. Az épületet a 14-15. századi templomok mintájára alakították ki, a belső berendezés már szinte elkészült, de még be kell fejezni a térkőburkolat és a kerítést, ez várhatóan a 2026 elejére megtörténik.

Az egyházi vezető hozzátette: az építkezést az hátráltatta, hogy "banki felfüggesztés" miatt egy ideig nem jutottak hozzá a pénzükhöz. Kitért arra, hogy közben befejeződött a tatai templomuk felújítása, a budapesti székesegyházuk és a miskolci templomuk renoválása pedig szintén a vége felé tart.

Hozzátette, hogy Hévízen már régóta tevékenykedik az egyházközség, amelynek magyar, orosz, ukrán és moldovai tagjai egyaránt vannak. Reményét fejezte ki, hogy ha egyszer vége lesz az orosz-ukrán háborúnak, sokkal többen élnek majd hitéletet a fürdővárosban.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője felidézte, hogy a kabinet számára kiemelten fontos az egyházakkal való együttműködés, a térségben is számos templom újult meg az elmúlt időszakban. A hévízi ortodox templom 2019-es alapkőletételekor 400 millió forintot biztosított a kormány, de "a háború negatív blokkoló hatásai" miatt akadozott az építkezés - tette hozzá.

Naszádos Péter, Hévíz független polgármestere közölte: az új városvezetés egy évvel ezelőtt arról határozott, hogy Hévíz legyen "az ökumenikus kereszténység egyik fáklyája".

Az elmúlt egy évben állt a templom építése, de az utóbbi két hónapban újrakezdődtek a munkálatok a kormányzattal folytatott tárgyalásoknak köszönhetően. A templom olyan hely lesz, ahol magyarok, oroszok, ukránok együtt tudnak majd imádkozni - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×