A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-ig tartó advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyi előkészület ideje. A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig az eljövetel kettős értelmében: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végeztével. A négy vasárnap további jelentéssel is bővült: az Úr négy eljövetelét szimbolizálja először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor, amelyre készülnünk kell. A liturgiában az advent színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját (gaudete vasárnap), amikor szabad rózsaszínt használni.

Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben a számukat, és 1570-ben V. Piusz pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjti időszak volt, és az emberek hajnali misére (rorate) jártak.

Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A gyertyák a Jézus születése révén szétáradó világosságot, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik. A szokás a XIX. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza. Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján vagy az előző szombat esti szentmisén.

Advent idején kerülték a zajos mulatságokat, táncokat, lakodalmat sem tartottak. Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Az eladósorban lévő lány a hajnali misére történő első harangozáskor a harang köteléből három szálat tépett, amelyet aztán a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük és így férjet "édesgessenek" maguknak.

Borbála napján, december 4-én a lányok Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, és ha kizöldült, tudni lehetett, hogy a következő évben férjhez mennek. December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Szent András napját tréfásan Disznóölő Szent Andrásnak is hívták, mert ekkor kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert olyankor böjtöltek az emberek.

Az adventi naptár eredeti jelentősége az volt, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket a karácsonyhoz, az "igazi" naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolat rejlett. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) A vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul, az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti meg.