Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: akos.hu

Ismét a lányával lép fel Ákos - és egyéb online meglepetésekkel is készül

Anna lányával közös koncert a solymári nappaliból, születésnapi meglepetés-produkció és nagyszombati online premier. Különleges programokkal és a már szokásos szerdai HD-koncertfilmmel készül a következő napokban Kovács Ákos az otthonmaradóknak.

Azon küzdünk, hogy ne veszítsük egymást szem elől, és azokkal, akik a munkám iránt érdeklődnek, túl legyünk ezen a helyzeten, amely mindenkit kihívások elé állít – mondta az InfoRádiónak Kovács Ákos.

A Kossuth-díjas énekes közölte: május elejétől december végéig kész koncertnaptárral rendelkezett, amit át kell gondolni a helyzetnek megfelelően.

A májusi előadásokat már lemondták a szervezők, a többi még függőben van.

Most viszont nem arról beszélgetünk, hogy lesz-e Ákosnak vagy másnak koncertje, hanem arról, hogy mi lesz a vírushelyzettel és a hazánkkal, ezek a fontosabb kérdések – hangsúlyozta.

Az énekes, előadóművész ebben a helyzetben sem akarta a közösséggé formálódott közönséget gondolkodni való nélkül hagyni, ezért minden szerdán este a YouTube-csatornáján egy koncertfilmet tesz közzé az elmúlt tíz évből, úgy, ahogy még nem volt elérhető: teljes hosszúságban, ingyenesen és HD-ben.

Ezen a héten szerdán A katona imája 2011-es lemezbemutató koncertje volt látható. A muníció május 27-ig tart, a 2018-as dupla Aréna-koncert felvételéig.

Ákos a koncertek mellett szombatonként olyan tartalmakkal várja rajongóit, amelyeket most készítenek a különleges helyzet miatt. Eddig két Karanténnapló volt látható szintén a YouTube-on. Az első egy kötetlen házizenélést hozott, míg a másodikban egy Krúdy-novellát olvasott fel.

Szombaton este jön a harmadik rész. Ehhez

a solymári otthon nappaliját mikrofonozta be, ahonnan Anna lányával közös házi zenéléssel jelentkezik

– árulta el a részleteket. (Ez a családi premiert az infostart.hu is élőben közvetíti.)

Jövő héten három produkcióval készül az énekes.

  • Hétfőn 52 éves lesz. A születésnapjára minden évben szokott kiadványokat időzíteni. Ezúttal meglepetést tesz majd közzé az Akoxvid csatornán.
  • Szerdán újra koncertfilmmel jelentkezik, a 2012-es Sziget-koncert kerül terítékre.
  • Szombaton, nagyszombaton az ünnephez illő Karanténnapló-adás lesz látható, versekkel és muzsikálással.

Kovács Ákos arról is beszélt, hogy mi hiányzik neki ebben az időszakban.

„Az hiányzik, ami mindannyiunk életéből hiányzik, akik önkéntes karanténban vagyunk: a személyes kontaktus, az egymás terében való fizikai jelenlét, az érintés, a visszajelzés, egymás látványa.

Az emberi kapcsolat hiányzik.”

Elmondta, hogy a koncertfilm nézése közben a jelenlévő rajongókkal csevegett, és ez egyfajta pótléknak jó, hiszen együtt van a közösség.

„Emellett nézőként még nem voltam Ákos-koncerten, most ez is bepótolható.”

Mint mondta, visszavágyik a koncertszínpadra, de azt szeretné, ha az ország egyenesben lenne, nem kellene a fertőzésveszélytől, a fertőzés terjedésétől tartani.

„Azt várjuk, mikor kerülhet vissza minden a rendes kerékvágásba, mikor élhetjük tovább a normális életünket. Amikor az ország helyreáll, akkor van értelme arról is beszélni, hogy mikor lehet bepótolni a 2020-as koncertidényt” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×