Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea
Több mint négyszázan statisztálnak Madách Imre Az ember tragédiája című művének a francia forradalmat mutató párizsi színében a Miskolci Nemzeti Színházban 2016. szeptember 17-én. A Színházak éjszakája programsorozat keretében a társulat mellett a nézők is színpadra léphettek. Középen az Ádám szerepét játszó Simon Zoltán.
Nyitókép: Vajda János

Színes programokkal készülnek idén a Színházak Éjszakájára

Felolvasó színházak, improvizációs estek, kulisszajárás és városi séták is várják szombaton a Színházak Éjszakája látogatóit.

Idén 31 színház csatlakozott az rendezvénysorozathoz, a szervezők közel 10 ezer karszalagvásárlóra számítanak, reményeik szerint átlagban 2-3 helyet látogatnak meg a vendégek, így körülbelül 30 ezer színházlátogatást regisztrálnak majd – mondta az InfoRádiónak Komáromi György projektvezető.

A legnagyobb érdeklődést a kulisszajárások váltják ki.

„Fellebbentve a színházak titkainak egy részét, felállva a színpadra vagy a kiszolgáló helyiségekben vezetik körbe a nézőket” – fogalmazott a szervező. Vannak olyan produkciók, melyek kimondottan erre az alkalomra készültek: például improvizációs estek vagy helyzetgyakorlatok. De lesznek koncertek, és egyes művészek egyéni programokkal is készülnek. Egyes színházak monodrámával vagy kisebb előadásokkal készülnek, mások teljes előadás megnézését biztosítja a közönség számára.

A gyermekek számára délben is kezdődnek programok: rajz- és akadályversenyre jelentkezhetnek és megismerkedhetnek a bábelőadások „szereplőivel”.

A résztvevők színházi témájú szervezett sétákat is tehetnek, az OSZMI mellett a Kortárs Építészeti Központ is készült ilyen programokkal. Bemutatják Bajor Gizi egykori villáját, a pesti Broadway-t, külön séta foglalkozik az újlipótvárosi színházépületekkel, de a jelenlegi és egykori nemzeti színházak köré szervezett túra is sok érdekességgel szolgál.

A Színházak Éjszakájának programjai megtekinthetők a rendezvény honlapján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×