Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.59
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Ma este emlékeznek Somló Tamásra

Közös gyertyagyújtással, beszélgetéssel, zenehallgatással és zenéléssel emlékeznek szerda este 6 órától Somló Tamásra a Tabán Dombon. A kiváló énekes, zenész, az LGT tagja keddre virradó éjjel, 68 évesen hunyt el, hosszú betegség után.

A rendezvény célja, hogy Tomi továbbra is ugyanolyan intenzitással maradjon velünk, köztünk, ahogy eddig. Hozzon mindenki egy kis anekdotát, emléket, kedvenc fotót, gyújtsunk közösen gyertyát, hallgassuk meg a dalait a zenekaros, valamint az önálló albumairól. Kérünk minden zenész kollégát, ha tud, jelenjen meg, adjon elő kis színpadunkon egy kedves számot, amelyet Tomi énekel" - írta Zsolnai Endre főszervező, Somló Tamás barátja a Facebookon.

A Locomotiv GT számos alkalommal koncertezett a Tabánban, amely ma már a magyar rocktörténet egyik legendás helyszíne.

A megemlékezésen elhangzanak a Somló Tamás által énekelt dalok, amelyeket az LGT, az Omega, a Non-Stop és a Kex együttessel, valamint szólóban adott elő. A szervezők dallistáján szerepel mások mellett a Ringasd el magad, az Álomarcú lány, az Egy elfelejtett szó, A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, a Ha a csend beszélni tudna, a Boogie a zongorán, a Nem adom fel, a Miénk ez a cirkusz, az Annyi mindent nem szerettem még, a Sziszifuszi blues, az Embertelen dal, a Primadonna, a Szép Margit, az Azt mondta az anyukám, az Olyan szépek voltunk és a Tiszta vagy te még.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×