Infostart.hu
eur:
363.56
usd:
318.68
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

A Prelude kórus nyerte a Kodály-kórusverseny nagydíját

A Kabdebó Sándor karnagy által vezetett Prelude kórus vehette át a Kodály Zoltán VII. Magyar Kórusverseny nagydíját, a közönségdíjat, valamint a vegyeskarok kategória első helyezését vasárnap este a Budapesten tartott díjkiosztó ünnepségen.

"A zenével és énekszóval együtt élő, különösen a közösségben éneklő embernek stabil az értékrendje, nemes a lelke és erkölcsi tartással bír" - hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az ünnepségen. Felhívta a figyelmet az éneklés közösségteremtő erejére.

Hangsúlyozta: a minisztérium számára fontos, hogy európai szinten is meghatározó szerepet töltsön be a magyar kóruskultúra. A magyar kórusművészet magas színvonalának feltétele, hogy Magyarországon és külföldön egyaránt megmérettessék - tette hozzá az államtitkár.

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban péntektől vasárnapig megrendezett versenyen harmincegy együttes indult, köztük gyermekkarok, ifjúsági vegyeskarok, kamarakórusok és énekegyüttesek, leány- és férfikarok, valamint vegyeskarok. Az együtteseket két szinten díjazták, a nagydíjért öten szálltak versenybe.

A vasárnapi döntőben a kicsinyek kórusa kategóriában a Napsugár Gyermekkar lett az első Szőke Rita vezetésével, a gyermekkarok között a Dávid Krisztina vezette Jubilate Nagykórus szerezte meg az elsőséget.

A leánykarok kategória győztese a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola nőikara lett Tőkés Mária vezetésével, míg az ifjúsági vegyeskarok közül az Eötvös Gimnázium Vegyeskara végzett az első helyen Lánczky Edit karnagy vezetésével.

Az énekegyüttes, kamarakórus kategória első helyezését ugyancsak Lánczky Edit karnagy vezetésével a Tutti Cantabile együttes nyerte.

Az énekkarok teljesítményét neves szakemberekből álló zsűri értékelte Rozgonyi Éva Liszt-díjas karnagy és Párkai István Kossuth- és Liszt-díjas karnagy, a nemzet művésze elnökletével.

A nagydíjért folyó versengés zsűrizésében részt vett a versenyt alapító Kollár Éva Liszt-díjas karnagy, a KÓTA tiszteletbeli elnöke, valamint Mindszenty Zsuzsánna Liszt-díjas karnagy.

A verseny célja, hogy bemutatkozási lehetőséget teremtsen a kiemelkedő színvonalú együtteseknek, valamint hogy fórumot kínáljon a kortárs magyar és európai kórusművek megismeréséhez.

A Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, védnökei Szőnyi Erzsébet Kossuth-díjas zeneszerző, a nemzet művésze, valamint Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Olajra lépett a forint

Olajra lépett a forint

Az MNB kamatcsökkentését követően továbbra is 360 forint felett mozog az euró árfolyama. A magyar deviza gyengülése mögött főként az iráni háború újabb eszkalációja és az olajárak újbóli emelkedése, a dollár erősödése és az MNB iránymutatása állhat. Az emelkedő olajárak és az amerikai állampapírhozamok növekedése által támogatott dollár eközben négy évtizedes mélypontra taszította a japán jent, így a piac feszülten figyeli a lehetséges japán devizapiaci intervenciót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×