Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Elhunyt A. J. Pero, a Twisted Sister dobosa

Elhunyt pénteken A. J. Pero (teljes nevén Anthony Jude Pero), a Twisted Sister amerikai heavy metal együttes dobosa.

A zenekar közleménye szerint az 55 éves dobossal feltehetően szívroham végzett, miközben New York államban turnézott másik együttesével, az Adrenaline Mobbal.

A Twisted Sister gitárosa, Jay Jay French úgy nyilatkozott, hogy Perót reggel hiába próbálták felébreszteni, majd kórházba szállították, de már ott sem tudtak segíteni rajta.

French azt mondta, hogy dobosuk volt az együttest mozgató fő hajtóerő, ő volt a "szíve és a lelke az együttes hangzásának". "Egy barátot és legendát vesztettünk el" - fogalmazott.

Dee Snider énekes részvétét nyilvánítva kijelentette, hogy Pero sajátos, pörölyszerűen erőteljes dobolása jelentős mértékben hozzájárult a zenekar felemelkedéséhez és nemzetközi sikereihez.

A Twisted Sister a nyolcvanas években volt a csúcson. A Music Television térhódításával lett világszerte népszerű, elsősorban a We're Not Gonna Take It és az I Wanna Rock című számhoz készített videoklippel.

Az együttes új albumot hosszú ideje nem készített, de máig folyamatosan koncertezik. French most azt mondta, még nem tudják, mi lesz a sorsa további fellépéseiknek.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×