Infostart.hu
eur:
376.86
usd:
323.09
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Lukáts Andorék az elmegyógyásznál

Az Orlai Produkció új bemutatójában egy Alzheimer-kórral küzdő férfi szemszögéből ismerhetik meg a nézők a betegséget és a családi drámát, amit a beteg ember ápolása, elengedése hordoz - mondta az InfoRádióban a Belvárosi Színházban csütörtöktől látható előadásról és szerepéről a főszereplő, Lukáts Andor színművész. Az Apa című előadásban színpadra lép Hámori Gabriella, Makranczi Zalán és Lázár Kati is.

"Úgy érzem, hogy egy lyuk van a fejemben, pici, szabad szemmel nem látható lyuk, amit érzem és egy kicsit aggódom - például egyszer ezt mondja, néha kivilágosodik, a következő pillanatban eltűnik. Ez nem azt jelenti, hogy pontosan behatárolja, hogy Alzheimer-kóros, hanem azt, hogy valami furcsa dolog történik vele. Ez egy-egy pillanat. Többségében próbálja megérteni, ami körülötte történik, felismerni az embereket. Eszébe nem jut, hogy ő beteg, hanem arra gondol, hogy valami készül ellene, nem értik meg, mindig mást mondanak, stb." - fogalmazott Lukáts Andor.

Abszurd bohózat a műfaji meghatározása a darabnak, miközben André egy elveszett, kiszolgáltatott, olykor agresszív, üldözési mániás férfi.

"A humorérzék, szerencsés esetben, akkor is bennünk van, ha éppen szörnyű tragédiát élünk át, az segít bennünket. Nem lenne szabad ebből drámát, tragédiát csinálni, mert akkor az élet nehéz helyzeteivel ijesztgető darabot látnánk, annak semmi értelme nem lenne, unalmas lenne. A humor itt azokból a tévedésekből adódik, amit ez az ember átél és megpróbál tisztázni a környezetében. Az nincs humor nélkül és az abszurd is. Õ azt tartja humorosnak, amit ő mond, de azon a többiek nem nagyon tudnak nevetni. Olyanfajta humor van ebben, amit az ember megpróbál eltitkolni az előtt, akit éppen kinevet, tehát ezek titkos, eldugott, elfordulós nevetések lehetnek, szó nincs arról, hogy direkt humorizál, nevettet és ezt nem is várják tőle. Néha olyasmit művel, amin az ember már csak nevetni tud" - mondta a szerepéről a színművész.

"A lányának (Hámori Gabriella alakítja) az élete sokban attól függ, hogy milyen az apjának az állapota, mennyire romlik, minél gyorsabban romlik, annál nehezebb vele élni, az a veszély áll fent, hogy elveszti a szerelmét. Amikor kezelhetetlenné, önveszélyessé válik: eltéved, kimegy a sínekre, átmegy a piroson, muszáj dönteni, hogy megtarthassa a férfit, akit szeret, bele kell egyeznie, hogy az apját be kell adni egy intézetbe" - jelezte Lukáts Andor.

A felkészülésről a színművész azt mondta: "elmentünk Rajna Péter professzorhoz mindannyian, akik a produkción dolgoztunk, akkor sok minden világos lett. Emlékeim is vannak, nagyon sok olyan embert láttam gyerekkoromban, öreg embereket, akiket az anyám ápolt egy szociális otthonban, amelynek elzárt részén elmebetegek voltak: a legszelídebbtől a legvadabb őrültig. Gyerekként ez érdekes és félelmetes volt, sok mindent sikerült elhoznom mint emléket és tapasztalatot. Néha mondatokat álmodok a darabból, és néha színpadon arra gondolok, szörnyű lenne, ha így fejezném be az életem, és ezt a helyzetet 'ajándékoznám' a gyerekeimnek. Félelemmel és ijedelemmel tölt el néha, hogy ennél a betegségnél milyen gyorsan változik az ő és a környezetének a sorsa."

"Az Alzheimer-kór legfőbb tünete az, hogy nem ismeri meg a saját gyerekét, az egyik pillanatban azt mondja: megütöttél, a következőben pedig azt: nem is találkoztunk, iszonyú gyorsan és váratlanul vált az agy, nem lehet követni sem, ez a környezetnek nagyon nehéz. A dührohamig el tud menni a beteg, ha valami ellentmondást tapasztal" - mondta Lukáts Andor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×