Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Csukás István: a díj a gyerekirodalomra irányítja a figyelmet

Nagyon örül a róla elnevezett díjnak Csukás István, aki szerint ezzel a figyelem a gyerekirodalomra, azon belül pedig gyerekeknek szóló színdarabokra terelődik. A Kossuth-díjas író, költő ezt az MTI-nek abból az alkalomból mondta el, hogy Õze Áron, a Pesti Magyar Színház vezetője Csukás István nevét viselő díjat alapított.

A Csukás István-díjat a színház által kiírt meghívásos pályázat nyertese kapja, a teátrum az ifjúsági és gyermekirodalmi műfajban tevékenykedő alkotókat szeretné gyermekszínházi művek létrehozására bírni.

Csukás István elmondta, hogy azért is öröm számára a róla elnevezett elismerés, mert segíthet a fiatalabb korosztályt a színházba csábítani.

Arra a kérdésre, hogy miként fog működni a díj kuratóriuma, amelynek elnökeként tevékenykedik, az író azt felelte: a részleteket még tisztázni kell. Az alkotó szerint ma az írók szívesen írnak ifjúsági vagy gyerekirodalmi művet, ám ez nem volt mindig így. "Örömmel látom, hogy főleg a fiatalabb írók rákaptak az ízére. Én mindenkit bíztatok, hogy írjon gyerekeknek mesét, színdarabot, filmet, mert a mesebirodalom végtelen területe írói gyakorlatnak is nagyon jó" - magyarázta.

"Azt szoktam mondani, hogy a gyerekeknek ugyanúgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban. Ez azt is jelenti, hogy a gyerek sokkal érzékenyebb, élesebb fülű és szemű, mint a felnőtt, ezért nagyon kell vigyázni" - fogalmazott Csukás István, hangsúlyozva, hogy a gyerekirodalom egyenrangú a felnőtteknek szóló irodalommal. "Egy különleges szempont mégis van: a gyerek egy méter körüli ember, ebből a nézőpontból látja a világot" - mutatott rá, megjegyezve, hogy szerinte a gyerekperspektíva érdekesebb, színesebb, mint a felnőtteké.

"Csak arra kell odafigyelni, hogy mennyit tud a gyerek elviselni agresszióból, félelemből. Nem kell lemondani a borzongásról, sőt semmilyen érzésről sem, de oda kell figyelni, mennyit bírnak el a gyerekek. Sajnos ezt mostanában a rajzfilmek, irományok nem nagyon veszik figyelembe" - magyarázta.

Csukás István szólt arról is, hogy nemrég fejezte be új művét, egy gyerekoperát, jelenleg pedig a Játékszín felkérésére ír gyerekdarabot, ennek premierjét december 6. környékére tervezik.

A Szökevény csillagok című gyerekoperát a Szegedi Nemzeti Színház fogja bemutatni november 14-én, jelenleg próbálják. "Egy régi álmom volt ez. Valójában gyerekeknek nem igazán készült opera, nemcsak Magyarországon, de a világon is alig akad ilyen" - mutatott rá. A zenét Nagy Imre Erik szerezte, a librettó főszereplői pedig tárgyak, eszközök, szerszámok, amelyek életre kelnek, sőt még énekelnek is.

A Játékszínnek készülő darab főhőse Gombóc Artúr, a kövér madár, akinek szíve vágya, hogy eljusson Afrikába, de sajnos nem tud repülni. Így aztán elindul gyalog, közben pedig mindenféle társakkal találkozik - árulta el Csukás István, hozzátéve, hogy a műfaj zenés mesejáték lesz. Az előadásban a Talamba ütőegyüttes működik közre, a produkciót Zsurzs Kati rendezi.

Csukás István kitért arra is, hogy a budapesti Naphegy téren szeptember 3-án nyílik meg a Pom Pom játszótér, ahol többek között Gombóc Artúr házába is bemehetnek majd a gyerekek. "Ennél nagyobb öröm aligha érheti az írót" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×