Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Elhunyt a Robert Kennedy-gyilkosság fotósa

Hetvenöt éves korában elhunyt Bill Eppridge, a Robert Kennedy meggyilkolása utáni első pillanatokat megörökítő fotóriporter - jelentette be az amerikai Life magazin.

A kora egyik legelismertebb fotóriporterének számító férfit sebfertőzés következtében csütörtökön érte a halál egy New York melletti kórházban - közölte felesége.

A fotóművészt a Robert F. Kennedy szenátor ellen elkövetett merénylet után készített első közvetlen fotó tette igazán ismertté: a képen az 1968. június 5-én a Los Angeles-i Ambassador szálloda konyhájában agyonlőtt "Bobby" Kennedy látszik, akinek saját vérében úszó fejét egy szobainas tartja karjaiban. (Robert F. Kennedy - aki a Demokrata Párt elnökjelöltjeként kampányolt, amikor meggyilkolták - az öt évvel korábban, 1963-ban szintén meggyilkolt John F. Kennedy elnök öccse volt.)

Eppridge 50 évet felölelő pályafutása során számos nagynevű amerikai magazinnak, köztük a Life-nak, a Sports Illustratednek és a National Geographicnek is dolgozott, a Kennedy-fotó mellett számos műve a '60-70-es évek Amerikája hű fényképes lenyomatának számít.

Kordokumentumai közül kiemelkednek például a Beatles zenekarról készült fotográfiák, de fotózott többek között olyan ünnepelt sztárokat is, mint Clint Eastwood, valamint emlékezetesek a gördeszkás szubkultúra születése idején készített hangulatképei is.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×