Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az ELTE-n is elérhető a Soá alapítvány archívuma

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) nyitja meg második hazai hozzáférési pontját az USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma, amelyben jelenleg csaknem 52 ezer, holokauszttúlélőkkel és szemtanúkkal készült videointerjú, valamint a ruandai népirtás túlélőinek és szemtanúinak vallomásai láthatók - közölte az ELTE.

Az összegzés szerint az anyagok a George W. Schaeffer Foundation jóvoltából 2013 őszétől érhetőek el az egyetemen. Összesen 1 millió 200 ezer nevet, 700 ezer képet, 60 ezer kulcsszót és 105 ezer órányi rögzített vallomást tartalmaz a gyűjtemény, s ezzel a világ egyik legnagyobb digitális videoarchívuma.

A gyűjtemény keretei között világszerte elérhető 1100 vallomás, a teljes hozzáféréssel pedig eddig a világ tizenkét országának negyvennégy intézete rendelkezett, az ELTE a negyvenötödik. Magyarországon az első hozzáférési pontot a Közép-Európai Egyetem könyvtárában nyitották meg 2009-ben; az archívumot rendszeresen látogatták az ELTE hallgatói és oktatói is.

Az intézet magyarországi oktatási tevékenységének középpontjában a tananyagfejlesztés és a tanárképzés áll: A bőrönd és A baba című, középiskolásoknak és általános iskolásoknak szóló oktatási anyagaikat Gonda Zita, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola vezető tanára a Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusával, Molnár Józseffel közösen készítette. Tanárképző programjaikon az elmúlt években több száz pedagógus ismerkedhetett meg a videointerjúkkal való tanítás módszertanával.

Az intézet célja, hogy a videointerjúiból készült oktatási anyagok használatával küzdjön az előítéletek, az intolerancia és a fanatizmus ellen. 2013 tavaszától az intézet a kambodzsai és az örmény népirtáshoz kapcsolódó anyagokat is gyűjti.

Steven Spielberg 1994-ben alapította a Soá Túlélői Vizuális Történelmi Alapítványt, amely 2006 óta működik a Dél-Kaliforniai Egyetemen USC Soá Alapítvány a Vizuális Történelemért és Oktatásért néven.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×