Kálomista Zsuzsanna, az MTVA archívum- és tartalomkereskedelmi igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Michel Gondry rendezte alkotást szinkronnal és felirattal is vetíteni fogják, a forgalmazás 24 kópiával indul.

"Hatalmas várakozás előzi meg ezt a filmet, hiszen egy kultikus könyv, Boris Vian regényének adaptációjáról van szó" - fogalmazott az igazgató. (Az íróról cikkünk második részében olvashatnak.)

A történet Colin (Romain Duris) és Chloé (Audrey Tautou) szerelméről szól. A boldogságnak azonban vége szakad, amikor Chloé megbetegszik: lótuszvirág nő a mellkasában. Colinra vár a feladat, hogy egyedülálló gyógymódokat kifejlesztve megmentse imádott szerelmét - ismertette a történetet Kálomista Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a filmet nemcsak a nagyszerű színészi játék, hanem az elképesztő látványvilág is az év egyik legjobban várt mozgóképévé teszi.

"Számunkra is meglepő volt, hogy még senki nem csapott le rá" - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a forgalmazási jogokat idén februárban Berlinben vásárolták meg. Boris Vian regényéből Luc Bossi írta a forgatókönyvet, aki a film producere is egyben.

Az MTVA következő filmje szintén francia lesz, egy habkönnyű, romantikus vígjáték - mondta el Kálomista Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a június 6-án mozikba kerülő Felcsípve című film egy középkorú nő és egy húsz év körüli fiú szerelméről szól.

Szeptemberben egy dokumentumfilmet mutatnak be: az On the Way to School (Úton az iskolába) azt járja körül, hogy hányféleképpen, milyen nehézségek árán járnak a gyerekek iskolába a világ különböző tájain.

Õsszel mutatják be Vong Kar-vaj The Grandmaster című filmjét, majd további családi filmek következnek - fogalmazott Kálomista Zsuzsanna.

A Tajtékos napok a negyedik olyan alkotás, amely az MTVA forgalmazásában jut el a mozinézőkhöz. A film díszbemutatóját kedd este tartják Budapesten.

A köztudat Viant a világháborút követő évek tipikus alakjának tartja, noha az életanyag, amely íróvá tette, sokkal régebbi ennél a kornál. Gyermek- és serdülőkoráról írt visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a Ville-d'Avray-i családi ház állandó házimulatságok színhelye volt, s az apa gyakran együtt mulatott három fiával.

Boris Vian fáradhatatlan volt, új és még újabb játékokat eszelt ki. El akarta felejteni súlyos gyermekkori betegségét, amely a szívét támadta meg, és már ekkor jelentkeztek a végzetessé vált szívrohamok. A boldog gyermekkort végigkísérte a haláltudat. Ifjúkori barátainak alakja több művében megtalálható, különösen a baráti társaságban Majornak nevezett Jacques Loustalot vált halhatatlan figurává Vian tolla nyomán - olvasható a Boris Vianról írt életrajzi cikkben.

Gimnáziumi tanulmányai után az École Centrale kohászati tagozatát végezte el, de - 1942-ben vagyunk -csak hivatali jellegű munkához jutott Claude León barátjával együtt, aki amatőr dzsesszzenész volt. A hivatalban kevés munkát kaptak, így Vian írásra használhatta föl munkaideje egy részét; így írta a L'Écume des jours (Tajtékos napok) és a L'Automne á Pékin (Pekingi ősz) című regényeit.

A rosszul jövedelmező hivatali munkát hamarosan otthagyta, és ettől kezdve zenéből, írásból, fordításból tartotta el családját. Első feleségétől, Michelle Léglise-től, akiről Simone de Beauvoir meleg szeretettel írt visszaemlékezéseiben, két gyermeke született.

Rövid élete során rendkívül sokirányú tevékenységet folytatott. Mérnök volt, így érdekelte a tudományok és a technika fejlődése, amellett regényíró, költő, színmű író, dzsesszzenész, újságíró és zenekritikus, műfordító, sanzonszerző, festő, énekes, színész, egy ideig a Philips hanglemezgyár művészeti igazgatójaként is működött, dolgozott a rádiónak, volt film- és operaszövegkönyv-író. Szerette a kirándulásokat az új, addig ismeretlen, kipróbálatlan területekre. Mély érzékenységének, meg persze kalandvágyának, játékosságának köszönhető, hogy a művészetek, sőt a szórakoztató műfajok minden ága érdekelte, mindenbe belekóstolt. Ebben gyakran Cocteau-ra emlékeztet.

Michelle és Boris Vian életének legszebb, legszínesebb korszaka a felszabadulással következett be. Az ifjúság mohón vetette rá magát ezekben az években mindazokra az örömökre, melyektől a háború és a megszállás évei megfosztották, így érthető az a látszólag felelőtlen élni-, játszani-vágyás, amely a még nagyon közeli, épp ezért állandóan fenyegető halál árnyékában szabadult fel.

A párizsi diáknegyeddel szomszédos Saint-Germain-des Prés városrész a háború után legendás hírre tett szert. A negyed egyrészt az egzisztencialista írók és filozófusok, Sartre-ék székhelye lett, másrészt a szórakozni vágyó fiatalok, művészek dzsesszzenészek birodalma. A Saint-Germain-des Prés legendájához hozzátartozik Boris Vian néhány éves "királysága" is. Birodalmának határait a középkori templom és három kávéház alkotta, trónterme először a Tabou pinceklub, majd a Club Saint-Germain-des-Prés. A Tabou 1947-ben szerződtette Viant és zenekarát, és ettől kezdve a klub valóban a fiatalok találkozóhelyévé vált. Esténként itt voltak találhatók Boris Vian társaságában testvére, Alain Vian, zenész és költő, Juliette Gréco, Anne-Marie Cazalis, a színésznő, a költő Astruc, s a Major, Vian állandó kísérője. A máig kiadatlan Manuel de Saint-Germain-des-Prés-ben Boris Vian feldolgozta a városnegyedre vonatkozó korabeli dokumentumokat, újságcikkeket, írt az utcáiról és kávéházairól, a nevezetes személyiségeiről, az ott uralkodó szokásokról.

A franciák egy különleges honlappal is emlékeznek híres írójukra, érdemes megnézni!

Két videó - ilyen a zenész Vian: