Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Elhunyt Kovács Apollónia

Elhunyt 86 éves korában Kovács Apollónia Kossuth-díjas előadóművész, népdalénekes - tudatta barátja, Harangozó Teri táncdalénekes kedden az MTI-vel.

Elmondása szerint Kovács Apollónia szombaton halt meg egy Budapest környéki idősotthonban.

Kovács Apollónia 1926. szeptember 20-án született a romániai Volkányban. A kolozsvári Józsa Béla Athenaeum színészoktatót végezte el, 1946 és 1949 között színész volt egy nagyenyedi magántársulatnál, majd 1949 és 1961 között a Nagyváradi Állami Színház tagjaként tevékenykedett. 1961-ben Erdélyből Magyarországra települt, legnagyobb sikereit népdalénekesként érte el. Kiemelkedő énektudása, gyönyörű hangja a műfaj egyik ikonjává tette. Cigánydalokat is gyűjtött és adott elő.

Számos színpadi szerepben láthatta őt a közönség, játszott például a Csárdáskirálynőben, a János vitézben, a Három a kislányban és a Liliomfiban. Énekelt a Cigánybáróban és a Cigányszerelemben is.

Mintegy húsz lemeze jelent meg. 2000-ben Dankó Pista-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2007-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is elismerték munkásságát.

Tavaly Kossuth-díjat kapott, az indoklás szerint az énekes nemzedékek számára példaképül szolgáló egyedülálló stílusú előadóművészetéért, a magyar nóta és a magyar népdal lélek mélyéig hatoló, magával ragadó szépségű, kivételes tisztasággal történő megszólaltatásáért, kulturális örökségünk részét képező népdalkincsünk ápolásáért. Kossuth-díját személyesen nem tudta átvenni.

Főbb lemezei: Magyar nóták; Cigánydalok - Székely népdalok; Hej, daládé, daládé; Hosszú útnak hosszú pora.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×