Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Illyés Gyula eddig ismeretlen regénye került elő

A kéziratok rendezésekor egy eddig ismeretlen Illyés Gyula-regényre bukkant a költő-író lánya, Illyés Mária, akinek válogatásában csütörtökön jelenik meg kötet a 110 éve született alkotó ismert és kiadatlan verseiből.

Illyés Mária művészettörténész, filológus az MTI-nek elmondta, hogy a kéziratok rendezése közben bukkant egy befejezetlen regényre. "Nagyon sok minden van még itthon. Apám közölt műveinek kéziratait átadtam a Magyar Tudományos Akadémiának, hiszen ennek feldolgozása nem egy embernek való munka. Viszont a kiadatlanokat megőriztem, hiszen azokat a családnak kell először átnéznie" - magyarázta, hozzátéve, hogy a kézírással fennmaradt szöveget 1949 és 1956 között írhatta Illyés Gyula (1902-1983).

Felidézte: egy interjúban maga a költő is említette, hogy regényt ír. 1951-ben arról beszélt, hogy az írást "egy fontosabb teendő szakította félbe". Az Ítélet előtt címet viselő mű 1935-től kezdődően meséli el egy falu és a falusi emberek életének alakulását az 1950-es évek elejéig. "Én arra gondolok, hogy azért hagyta abba, mert amikor a jelenhez ért, a második világháborúhoz, a földosztáshoz, rájött, hogy nem fejezheti be" - tette hozzá. Illyés Mária arról is beszélt, hogy a mű felismerhetően Ozorán játszódik, és nemcsak a vidéki Magyarország szempontjából érdekes, hanem a lélektani aspektusai miatt is. A mű első részlete várhatóan a Holmi folyóirat novemberi számában lesz olvasható.

A költő lánya beszámolt arról, hogy a Magyar Napló Kiadó által gondozott Illyés Gyula: Ráadás élet - Válogatott és kiadatlan versek című kötet körülbelül 400 szöveget tartalmaz, ebből mintegy 70 korábban könyvben nem jelent meg. Az 1930 és az 1983 között keletkezett versekről megjegyezte: többségüket a nagyközönség is megismerhette már, hiszen Illyés Gyula halála után sok korábban meg nem jelent verset kiadtak folyóiratokban.

A kötetbe Illyés Mária legkedvesebb versei kerültek, amelyeket a kiadó kiegészített még mintegy 60 közismert szöveggel. "Én nem a közéleti versekre koncentráltam, mert azt hiszem, apámnak a magánlírája sokkal kevésbé ismert" - mondta, hozzátéve, hogy természetesen a politikus versekből is jócskán került a könyvbe, köztük olyan emblematikus művek, mint Az egy mondat a zsarnokságról vagy a Nem volt elég.

könyv időrendben halad végig az életművön, az eddig kiadatlan művek a függelékben találhatók. Ezek között többségben vannak szerelmes versek - ismertette a kötet tartalmát a filológus. Elmondta, hogy ezek az alkotások főként magánéleti okok miatt nem kerültek korábban könyvekbe.

"Nem látok minőségi problémát bennük. Az is lehet, hogy csak elfeledkezett néhány verséről" - magyarázta Illyés Mária. Megjegyezte, Illyés Gyula nagyon sokszor át- és újraírta a szövegeket, amiket külön-külön dossziékba gyűjtött össze, így előfordulhatott, hogy már elkezdett műveket nem fejezett be. "Természetesen bennem is van kétely. Vajon mit szólna ahhoz, hogy én most a ezeket műveit közreadom?" - tette hozzá.

A verseskötetet azon az emlékesten mutatják be, amelyet Illyés Gyula 110. születésnapja alkalmából tartanak november 8-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) este hat órától. A rendezvényen E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke mond beszédet, Illyés Gyula verseit Blaskó Péter és Jegercsik Csaba színművészek adják elő. A műsorban Kiss-Szabó Veronika zongoraművész és Rosonczy-Kovács Mihály népzenész működik közre.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×