Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elhunyt Simor Ottó színművész

Elhunyt csütörtökön, 86 éves korában Simor Ottó Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja - közölte a család.

Simor Ottó 1926-ban Budapesten született. Nagyon fiatalon, 17 évesen végzett az Országos Színészképző Egyesület iskolájában. Pályafutását vándorszínészként a Hajdúsági Kerületek Színházában kezdte, bejárva Hajdú-Bihar településeit.

Volt ígéretes, fiatal bonviván Budapesten, Kellér Dezső társulatában, ahol Salamon Béla volt az egyik támogatója, pártfogója. Õ játszotta először 1945 után Edvint a Csárdáskirálynőben, Kellér Dezső átdolgozásában.

Az első igazi sikereket Miskolcon érte el, ahol bonvivánként élvezte az egész város szeretetét. Debrecenbe 1958-ban, Szendrő József, a Csokonai Színház akkori igazgatójának hívására érkezett. A cívis városban kipróbálhatta magát szinte minden műfajban, Bob hercegtől Volponéig, János Vitéztől Liliomfiig.

Az 1980-as évek elején szerződött a "szomszédvárba", s töltött egy tartalmas évtizedet Nyíregyházán, ahol olyan alakítások fűződtek a nevéhez, mint Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művének Turaija, vagy Moliere Úrhatnám polgárának címszerepe. 1991-ben ismét a Csokonai Színházhoz szerződött. Kisebb-nagyobb karakterszerepek után 2008-ban búcsúzott a színpadtól.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×