Infostart.hu
eur:
392.99
usd:
340.05
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Az Uriah Heepben még mindig lobog a szenvedély

Fennállásának negyvenéves évfordulóját ünneplő turnéja keretében a brit Uriah Heep rockzenekar kedd este a Petőfi Csarnokban ad koncertet. Az együttes a jubileum alkalmából új lemezt is megjelentetett, amelyen legnagyobb slágereit dolgozta fel újra, erről adott interjút a banda frontembere, Mick Box az InfoRádiónak.

Miért döntöttek úgy, hogy feldolgozásokat tesznek az új lemezre?

Lényegében ujjgyakorlatot végeztünk, hogy megmutassuk a közönségnek, él még bennünk ugyanaz a szenvedély, ami mindig is bennünk volt. Nem az volt a célunk, hogy felülmúljuk az eredeti felvételeket, ez nem is menne, azok más idők voltak. De azt hiszem, a célunkat elértük, a szenvedély érezhető minden számban.

Ugyanolyan fontos volt, hogy két új dalt is készítsünk Only Human és Corridors of Madness címmel, és megmutassuk, hogy bár büszkék vagyunk a múltunkra, előre is tekintünk az új zenéinkkel. A visszajelzések alapján ezt sikerült is. Ez a lemez egy jó bemutatkozás azok számára, akik csak most ismerik meg a Uriah Heepet, ugyanis van a közönségünknek egy nagyon fiatal rétege is.

Hogy tekint vissza a Uriah Heep elmúlt négy évtizedére? Mennyiben kötelezik a régi dalok az együttest, és mennyi mozgásteret hagy ez a múlt, amikor új dalokat írnak?

Nagyon jó visszatekinteni. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ilyen sok dalunk kiállta az idő próbáját, amiket a közönségünk még ma is élőben, koncerteken szeretne meghallgatni. Ez az oka annak, hogy még mindig turnézunk. De persze ugyanilyen fontosak az új dalok is, így próbálunk egyensúlyt találni kettő közt. Ha ez sikerül, az nagyon jól működik.

Az együttes Charles Dickens Copperfield Dávid című regényének egy karaktere után nevezte el magát, és korai dalaikra is nagy hatással volt az irodalom és a misztikum. Hogyan alakították ki a zenei stílusukat?

Egyszerűen csak egy hard rock zenekart akartunk csinálni. Volt néhány védjegyünk, mint a Hammond orgona, az én wah-wah gitárom és az öt vokalistánk is jellegzetessé tette a hangzásunkat. Amikor új dalokat írtunk, igyekeztük ezeket a stílusjegyeket előtérbe helyezni. A hetvenes évek elején volt egy periódus, amikor misztikus témájú dalszövegeket írtunk. A Demons and Wizards című lemezünk és a borítója, amit Richard Dean készített, sokaknak felkeltette az érdeklődését, különösen, mikor az album Easy livin' című száma sláger lett. De nem akartunk megragadni ennél a témánál és két lemez után más irányt vettünk, viszont a stílus a későbbiekben több együttest is megihletett, akik továbbvitték ezt az irányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen” – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×