Infostart.hu
eur:
362.55
usd:
322.38
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

A komolyzene világsztárjai koncerteznek Budapesten

A világ egyik vezető szimfonikus együtteseként számon tartott Philadelphia Zenekar ad hangversenyt február 12-én este a Művészetek Palotájában. Az együtteshez, a koncert programjához és közreműködőihez több magyar vonatkozású érdekesség is köthető.

Az 1900-ban alapított Philadelphia Zenekar az Egyesült Államok egyik legrégebbi és legpatinásabb együttese. A világszerte elismert, New York-i filharmonikus zenekar rangjának kivívásában komoly szerepet játszott Ormándy Jenő karmester, aki 1938-tól 1973-ig az együttes zeneigazgatója is volt.

Rajta kívül az együttest olyan kiemelkedő zeneművészek is igazgatták, mint Leopold Stokowski, Riccardo Muti vagy Cristoph Eschenbach, aki február 12-én is vezényli az együttest. A 68 éves német karmester pályafutását zongoraművészként kezdte, majd többek között Herbert von Karajan és az Egyesült Államokban dolgozó Széll György pártfogoltjaként kezdett el vezényelni. Jelenleg az Orchestre de Paris zeneigazgatója, valamint a londoni és a Los Angeles-i Filharmonikusok vendégkarmestere.

A február 12-i hangversenyen közreműködik az athéni születésű Leonidasz Kavakosz, aki az esten a finn Jean Sibelius Vecsey Ferencnek ajánlott d-moll hegedűversenyét adja elő.

A zenekar a koncertet Beethoven Egmont-nyitányával kezdi, amely Magyarországon erősen kötődik az 1956-os forradalom emlékeihez, mivel az események idején a Magyar Rádió átmeneti stúdiójában a darabot rögzítő bakelit volt az egyetlen lemez, amit az adásszünetekben fel tudtak tenni. A koncertet Schubert közel egyórás, IX. "Nagy" C-dúr szimfóniája zárja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×