Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
323.27
bux:
147556.76
2026. november 4. szerda Károly

Érdekes zenei párosítás a Muzsikás karácsonyi koncertjén

Vasárnap este karácsonyi koncertet ad a Zeneakadémián a Muzsikás együttes. Az immár hagyományos, zenés karácsonyon az idén nem csak Petrás Mária moldvai énekes vesz részt, hanem orgonán közreműködik Ruppert István is. Sipos Mihály, az együttes alapító tagja elmondta: egy különleges barokk orgonazene kapcsolódik majd össze egy népzenei összeállítással.

Vasárnap este fél 8-tól a Zeneakadémián ad karácsonyi koncertet a Muzsikás együttes. Sipos Mihály az InfoRádiónak elmondta, hogy a koncerten érdekes párosításként barokk orgonamuzsikát és népzenét, népéneket, zsoltárt lehet hallani.

Az együttes alapítója kifejtette: a különböző zenei műfajok természetes módon kapcsolódnak egymáshoz, a dudát utánzó barokk orgonaművet Bartók hegedűduói, békási népzene, majd falusi éjféli orgonajáték követi. Különlegesség, hogy elhangzanak rövid gregorián misetételek úgy, ahogy azt máig megőrizték Moldvában - tette hozzá.

A koncert előtt néhány nappal jelent meg a Muzsikás együttes DVD-je Allegro barbaro címmel, amely a tavalyi millenárisbeli koncert felvételét tartalmazza. Sipos Mihály elmondta: a lemezen Bartók-művek hangzanak el úgy, hogy a gyanútlan hallgató azt hiheti, végig egy Muzsikás-koncertet hallgat.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×