Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.53
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Darázs Lénárd, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) általános ügyekért felelős rektorhelyettese beszédet mond a 23. Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem és a Határon Túli Intézmények Fórumának megnyitóján az ELTE Egyetem téri épületének Aula Magna termében 2018. július 10-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Szavazhatnak az ELTÉ-hez került kutatóintézetek dolgozói: maradnának vagy mennének?

A szavazásnak nem mindenki örül.

Dolgozói véleménynyilvánító szavazást szervez az ELTE a hozzá tartozó kutatóközpontok jövőjéről, erről Darázs Lénárd rektor tájékoztatta levélben az érintett munkatársakat, írja a 24.hu. A szavazás előzménye, hogy több kutatóközpont – köztük a Humán Tudományok Kutatóközpontja és a Nyelvtudományi Kutatóközpont – nemrég nyíltan jelezte: szeretnének visszakerülni a Magyar Tudományos Akadémiához. Az MTA erre reagálva azt közölte, nyitott a korábban leválasztott kutatóhálózat visszafogadására.

A rektor szerint az ELTE nem kezdeményezi a kutatóközpontok kiválását, ugyanakkor biztosítani kívánja ennek lehetőségét, ha teljesül három feltétel: az MTA vagy az új kutatóhálózat hivatalosan kezdeményezi az átvételt, a kutatóközpontok dolgozói támogatják a kiválást, illetve az állam is jóváhagyja az átalakítást.

A lap cikke szerint a szavazás megszervezése több kutató szerint aggályos, belső forrásokra hivatkozva arról írnak, hogy a döntés teljesen váratlanul érte a kutatóközpontokat, és a főigazgatókkal sem egyeztettek előzetesen.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×