Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
314.01
bux:
150148.57
2026. szeptember 11. péntek Teodóra
Munkálatok 2025. július 2-án a parajdi Só-szorosban, a Korond-patak azon szakaszán, ahol betört a víz a sóbányába. Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelõre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Nyitókép: Veres Nándor

„Ennek most vége” – asztalra csapott a miniszter, hullanak a fejek a parajdi katasztrófa után

Leváltották a vízzel elárasztott parajdi sóbányát is működtető román Országos Sóipari Társaság (Salrom) vezetőségét – jelentette be közösségi oldalán Radu Miruta román gazdasági miniszter.

A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) minisztere hónapok óta próbálta előbb lemondásra bírni, majd meneszteni a román állami vállalat vezetőségét, melyet több alkalommal is azzal vádolt, hogy felelős a parajdi bányakatasztrófáért. A román sajtó által szerdán ismertetett, kedden késő este kelt Facebook-bejegyzésében a miniszter azt írta, hogy ez megtörtént, a kisebbségi részvényes szavazatával sikerült elérni a vezetőség leváltását.

„Leváltottuk azt a vezetőséget, amely szemet hunyt egy bánya beomlása felett, ugyanakkor fölösleges és költséges beszerzéseket hajtott végre, amit két hivatalos jelentés is dokumentál” – írta Radu Miruta. Mint magyarázta, az állami vállalat vezetőségének leváltására azért kellett több hónapot várni, mert vizsgálatokra, tárgyalásokra és szilárd dokumentációra volt szükség.

A gazdasági miniszter rámutatott, hogy a Salrom felelősségét a parajdi sóbánya elárasztásában két jelentés is alátámasztja, amelyekben a kormányfő ellenőrző testületének és a gazdasági tárcának a vállalatnál végzett vizsgálatai következtetéseit összegzik. Szerinte ezek világosan kimutatják, hogy a Salrom „csúfot űzött” az állami erőforrásokból. „Ennek most vége” – írta Radu Miruta, aki szerint bíróság elé viszik az ügyet az okozott kár megtérítése és a vétkesek felelősségre vonása végett.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a Salrom élére ideiglenes vezetőséget neveznek ki azon szakemberek közül, akik jelentkeztek a minisztérium által meghirdetett versenyvizsgára. Anélkül, hogy megnevezte volna az új vezetőség tagjait, közölte, hogy közöttük geológiai kitermelésben jártas helybéli szakember, menedzsmenttel foglalkozó gazdasági szakember és elismert üzletember is van.

A Salrom vezetőségének menesztését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is több alkalommal kérte, hangsúlyozva, hogy az állami vállalat a román vízügyi hatósággal közösen felelős a parajdi sóbánya vízzel való elárasztásáért, mivel nem ismerték fel a veszélyt, és nem végezték el idejében a bánya fölött folyó Korond-patak elterelési munkálatait. A menesztések elhúzódását az állami vállalatoknál talált eljárásbeli akadályokkal magyarázták.

A román miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete szombaton ismertette az állami vállaltoknál végzett vizsgálatának eredményeit. A jelentés szerint a Salrom alábecsülte és nem tekintette fenyegető veszélynek a vízbetörés kockázatát a parajdi sóbányában, így stratégiája sem volt a sólelőhely védelmére, holott a beruházásokhoz szükséges anyagi források a rendelkezésére álltak.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet korábban évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése függ.

Címlapról ajánljuk
Somkuti Bálint: szeptember 11. után vett óriási fordulatot az amerikai külpolitika

Somkuti Bálint: szeptember 11. után vett óriási fordulatot az amerikai külpolitika

2001. szeptember 11. nem csupán egy 3000 halálos áldozattal járó terrortámadás időpontja, hanem óriási világpolitikai fordulópont is: innentől vett olyan új irányt az amerikai érdekérvényesítés a külpolitikában, amilyet ma is látunk – mondta Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban, hozzátéve: ez pedig felszínre hozta a nyugati világon belülli törésvonalakat is.

Intenzívebb együttműködést sürgetnek a V4-országok vezetői

A Visegrádi Négyek, vagyis Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország miniszterelnökei szerint intenzívebbé kell tenniük az egyeztetéseket, hogy az Európai Unióban minél hatékonyabban tudják közösen képviselni érdekeiket. Erről a pozsonyi várban tartott csúcstalálkozón állapodtak meg, amelyen a V4-országok vezetői mellett Micheál Martin ír miniszterelnök is részt vett.
Magas olajárak mellett próbál erősödni a forint

Magas olajárak mellett próbál erősödni a forint

A forint árfolyamát jelenleg a közel-keleti feszültségek és az emelkedő energiaárak mozgatják leginkább: az olaj ára ismét 100 dollár fölé kúszott, ami a dízel és a földgáz árát is felfelé húzza. A drágább energia rontja a magyar folyó fizetési mérleget, ami nyomás alá helyezi a forintot. A negatív hatásokat egyelőre ellensúlyozzák a magas hazai reálkamat és az intézményi reformok, bár a magas költségvetési hiány továbbra is kockázatot jelent. A forint a reggeli órákban 364,8 körül állt az euróval szemben, a piac figyelme pedig a mai amerikai inflációs adatokra és a jövő heti Fed-kamatdöntésre irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×