Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Donald Trump megválasztott amerikai elnök (b) a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére jelölt Elon Musk üzletemberrel a washingtoni Capital One Arénában a beiktatásának előestéjén, 2025. január 19-én tartott nagygyűlésen.
Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver

Elemző: a „Nagy Gyönyörű Törvény” miatt Donald Trump nem várt helyről is ellenségeket szerezhet

A szenátusban és a képviselőházban is elfogadták Donald Trump gazdasági és költségvetési programjának zászlóshajóját. Lévai Dániel, a Magyar Külügyi Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: Elon Musk mellett a fiskális konzervatívok sem támogatják a javaslatcsomagot, ami a kritikusok szerint nem a várt mértékben csökkenti az államadósságot.

Csak J. D. Vance alelnök döntő szavazatával ment át az amerikai szenátuson Donald Trump második elnökségének eddigi legfontosabb törvénye 51:50 szavazati arányban, miután a demokraták mellett három republikánus szenátor is leszavazta. A „Nagy Gyönyörű Törvényként” (Big Beautiful Bill) emlegetett jogszabály számos, már a tavalyi kampányban megígért intézkedést tartalmaz. Ezek közé tartozik a borravalók és a túlórák adómentessé tétele, adókedvezmény az amerikai gyártású autók vásárlása után, az elektromos járművekre vonatkozó támogatások megszüntetése, valamint további források biztosítása a határvédelem megerősítésére.

Ezek után az amerikai képviselőház maratoni vita után szintén elfogadta a törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra. A kongresszus alsóházában jórészt pártvonalak mentén 218 igen szavazat és 214 elutasítás mellett kapta meg a többséget az úgynevezett Big Beautiful Bill, a republikánus képviselők közül ketten voksoltak a törvény ellen, mert elégtelennek tartották a jogszabály által előírt költségvetési kiadáscsökkentést.

Lévai Dániel az InfoRádióban azt emelte ki, hogy a törvénycsomag növeli a védelmi kiadásokat, csökkenti a nem megalapozott kiadásokat az egészségügy területén, továbbá a konzervatív kultúrpolitikának megfelelő intézkedéseket tartalmaz, így például nem támogatja az olyan programokat, amelyek abortuszklinikákat üzemeltetnek az Egyesült Államokban. Az elemző hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök korábban július 4-ét, az amerikai függetlenség napját tűzte ki a törvény végső elfogadásának céldátumaként, és így most megérkezhet a törvénycsomag a Fehér Házba, hogy aláírja az elnök, és hivatalosan is kihirdesse.

A Magyar Külügyi Intézet elemzője elmondta: a jogszabály olyan republikánus szenátorokat és képviselőket is megosztott, akik az elmúlt években fiskális konzervatívokként nyilvánultak meg a különböző szakpolitikai kérdésekben. Ők úgy ítélik meg, hogy

az Egyesült Államok 37 billió dolláros államadóssága „az egész ország létét fenyegeti”, és úgy látják, hogy a törvénytervezet hiába irányoz elő jelentős, egybillió dolláros költségcsökkentést, szerintük ez nem elégséges arra, hogy ezt a hatalmas adósságállományt lefaragják.

Ez azt jelenti, hogy mind a szenátusban, mind a képviselőházban vannak olyan republikánusok, akik ellenzik a „Nagy Gyönyörű Törvényt”, és nem is szavazták meg sem a szenátusban, sem pedig a képviselőházban a javaslatot.

Elon Musk nem nyugszik

Közben újabb fejezetéhez érkezett Donald Trump és Elon Musk viszonya is. A SpaceX és a Tesla tulajdonosa is kritizálta a törvénycsomagot, mert szerinte tovább növeli az adósságokat, miközben ő azzal a fő céllal vállalt kormányzati szerepet a Trump-adminisztrációban, hogy tevékenységével nagymértékben csökkenti az amerikai szövetségi állam hátralékait, tartozásait és leépíti a bürokráciát. Lévai Dániel hozzátette: Elon Musknak a Tesla vezetőjeként nyilvánvalóan az sem teszik, hogy a törvénycsomag jelentősen csökkentené vagy megszüntetné az elektromos autók kiemelt állami támogatását, hiszen ez az intézkedés az ő vállalkozását is érzékenyen, hátrányosan érintené.

Az elemző kitért arra is, hogy Elon Musk nemrég tett egy olyan kijelentést, amely szerint azokat a republikánusokat fogja támogatni anyagilag a jövőben a különböző előválasztásokon, akik leszavazzák Donald Trump gazdasági és költségvetési programját. Sőt, még azt is felvetette, hogy létre kellene hozni egy harmadik nagy pártot, mert azt tapasztalja, hogy sem a Demokrata Párt, sem a Republikánus Párt nem köteleződött el az adósságcsökkentés ügyében. Donald Trump erre azzal reagált, hogy kezdeményezni fogja az Elon Musk és a szövetségi állam között létrejött korábbi szerződések felülvizsgálatát. Lévai Dániel arra számít, hogy folytatódik a nagy adok-kapok a felek között, de egyelőre nem lehet látni, hová vezet ez a konfliktus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt az InfoRádióban.

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×