Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Corona virus close up
Nyitókép: Radoslav Zilinsky/Getty Images

Koronavírus-járvány: Kína visszaszólt Amerikának

Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.

A szöveg kiadására azután került sor, hogy a Fehér Ház április 18-án elindította honlapját a koronavírus-járványról, ahol azt állítják: a járványt egy kínai laboratóriumi kiszivárgás okozta.

A kínai államtanács tájékoztatási hivatala által közzétett kiadványban Kína azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy politizál a koronavírus-járvánnyal. Ehhez kapcsolódóan egy Missouri állambeli pert idézett, „amelynek eredményeként 24 milliárd dolláros ítélet született Kína ellen, miszerint az ázsiai ország egészségügyi védőeszközöket halmozott fel és eltussolta a járvány kitörését”.

A dokumentum szerint Kína időben megosztotta a Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és a nemzetközi közösséggel a vonatkozó információkat, és hangsúlyozta, hogy a WHO és Kína közös tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a laboratóriumi kiszivárgás „rendkívül valószínűtlen” – fogalmaztak.

„Amerikának nem szabadna továbbra is süketnek és némának tettetnie magát, hanem reagálnia kellene a nemzetközi közösség jogos aggodalmaira”

– írták.

„Jelentős bizonyítékok utalnak arra, hogy a koronavírus-járvány korábban bukkanhatott fel az Egyesült Államokban, mint a hivatalosan bejelentett időzítés, illetve korábban, mint Kínában” – szögezték le.

A kínai nemzeti egészségügyi bizottság egyik tisztviselőjét idézve azt is közölték, hogy a származási hely nyomon követésével kapcsolatos munka következő lépéseként az Egyesült Államokra kellene összpontosítani.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×