Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Emmanuel Macron francia államfő beszédet mond a francia nagyköveteknek a párizsi államfői hivatalban 2025. január 6-án, a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett, több halálos áldozattal járó iszlamista terrortámadás tizedik évfordulója előtti napon.
Nyitókép: MTI/EPA/AP pool/Aurelien Morissard

Emmanuel Macron most éppen Szerbia útját egyengeti

Emmanuel Macron francia elnök Aleksandar Vucic szerb elnökkel folytatott tárgyalásait követően kijelentette, hogy Párizs továbbra is fontosnak tartja Szerbia "demokratikus és európai útját".

"Kifejeztem, hogy bízom Szerbia azon képességében, hogy visszatér a párbeszéd útjára, és kifejeztem reményemet, hogy a leendő kormány eltökélten folytatja a várt reformokat, és megszilárdítja a nagyon jó gazdasági eredményeket" - írta az X közösségi oldalán Macron a francia fővárosban, az Elysée-palotában tartott megbeszélést követően.

Szerbiát november óta tüntetéshullám rázta meg, miután 16 ember halálát okozta, hogy a nemrég felújított újvidéki vasútállomás betontetője beomlott. A kormány március 19-én a tiltakozások nyomására lemondott.

A párizsi találkozón a francia beszámolók szerint szóba került a boszniai helyzet is. Emmanuel Macron ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Franciaország "rendíthetetlenül támogatja" Bosznia-Hercegovina egységét, és "elítél minden olyan akciót, amelynek célja ennek aláásása".

Aleksandar Vucic támogatja a boszniai szerbek vezetőjét, Milorad Dodikot, aki ellen hazájában bírósági eljárás folyik, miután több olyan intézkedést kezdeményezett, amely a boszniai Szerb Köztársaság önállósodását hivatott elősegíteni.

"Mindenki felelőssége, hogy az alkotmányos rend tiszteletben tartásán munkálkodjon, hogy Bosznia-Hercegovina visszakerüljön az európai útra" - hangsúlyozta a francia elnök.

Emmanuel Macron megerősítette továbbá Franciaország részvételét a belgrádi Expo 2027-en.

Aleksandar Vucic az Euronews tévécsatornán azt mondta: "Megvitattuk a francia vállalatok további beruházásait Szerbiában, valamint a Michelin gyár védelmét az amerikai vámoktól".

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×