Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Sergio Mattarella olasz elnök (b) voksol egy palermói szavazóhelyiségben 2022. szeptember 25-én, az előrehozott parlamenti választások napján.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Igor Petyx

Az olasz választók közel ötöde adta le szavazatát délig

A választásokat a tervezettnél hat hónappal korábban tartják, mert Mario Draghi koalíciós kormánya július végén szétesett, ő pedig ennek következtében lemondott.

A szavazásra jogosultak 19,21 százaléka adta le voksát az olaszországi parlamenti választásokon vasárnap délig az olasz belügyminisztérium pontosítása szerint. Az részvételi arány nem sokban tér el a négy évvel ezelőtti, időarányos adatoktól: 2018-ban a szavazók 19,18 százaléka járult az urnákhoz.

A városok között, az urnák reggel hét órái nyitásától déli tizenkét óráig, a legtöbben Rómában mentek el szavazni, 22,9 százalék.

A tartományok között a hagyományosan baloldali táborral bíró Emilia-Romagna vezet 22,7 százalékos részvétellel, legutolsó pedig Campania 12,5 százalékkal. A dél-olasz régiót azonban délelőtt felhőszakadás sújtotta.

A szavazókörzetekből érkező jelentések szerint több helyszínen hosszú sorok kígyóznak. Az egyik milánói körzetben szavazó Silvio Berlusconi, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke úgy nyilatkozott, még nem látott ennyi embert voksolni. A római szavazókörzetekben sorban álló tömeg miatt Giorgia Meloni bejelentette, hogy késő estére halasztja a voksolást, hogy az őt kísérő sajtó ne tartsa fel a szavazókat.

A belügyminisztérium közlése szerint a szavazás rendben folyik, a hosszú sorok az új választási rendszer miatt alakultak ki. A cédulákat ugyanis egyenként a választási bizottság elnökének is ellenjegyeznie kell a csalások elkerülésére. A tárca bejelentette, hogy aki 23 óra előtt bejut a szavazóhelységekbe, leadhatja szavazatát, az urnákat csak akkor zárják le, amikor már az összes sorban álló voksolt.

A választást megelőző két hétben tilos közvélemény-kutatási adatokat közölni, a legutóbbi felmérésen ugyanakkor a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), Silvio Berlusconi Hajrá, Olaszország! pártja, valamint a Matteo Salvini vezette Liga alkotta jobboldali koalíció bizonyult a legnépszerűbbnek. Szorosan mögöttük második helyen állt akkor a Demokrata Párt (DP), Enrico Letta vezetésével.

Megválasztása esetén Giorgia Meloni lehet Olaszország első női kormányfője, noha szakértők szerint félő, hogy a koalíción belüli fel-felbukkanó érdekellentétek miatt a parlament első, október 13-ai üléséig nem alakul meg az új kormány.

Az urnákhoz várt 50,8 millió szavazóból több mint 2,6 millió most voksol először. A bizonytalanok arányát több mint harminc százalékra mérték a választások előtti utolsó felmérések. A részvételt a rossz idő is befolyásolhatja, miután tizenhárom régióban meteorológiai riasztás lépett életbe a heves eső, viharok miatt.

A legközelebbi részvételi adatokat este hét órakor közlik. A szavazatokat csak a 23 órai urnazárást követően kezdik el számolni.

Molnár Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője, Olaszország-szakértő és Szomráky Béla újságíró, italianista hétfőn 18 órától az InfoRádió Aréna című műsorában az olaszországi választásokat elemzi.

(A nyitóképen: Sergio Mattarella olasz elnök (b) voksol egy palermói szavazóhelyiségben 2022. szeptember 25-én, az előrehozott parlamenti választások napján.)

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×