Infostart.hu
eur:
386.4
usd:
330.81
bux:
116353.77
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter a NATO-csúcs után több eredményről is beszámolt

Mivel a NATO szerint új szakaszába lépett az ukrajnai háború és hónapokig vagy akár évekig elhúzódó konfliktusra kell készülni, felmerült a kérdés, hogy milyen legyen ennek fényében a szövetség új stratégiája.

Erről tanácskozott a NATO 30 tagállama, egy tárgyalási fordulóra kiegészülve több partnerország külügyminiszterével, és először voltak jelen a Csendes-óceáni térség országainak külügyminiszterei.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter arról számolt be, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is jelen volt a tanácskozáson Brüsszelben, és három dolgot kért a NATO-tagoktól: "fegyvert, fegyvert, fegyvert".

Széleskörű az egyetértés amellett a cél mellett, hogy Ukrajna határain túlra ne terjedjen a háború, de abban még nincs egyetértés, hogy az eddigi NATO-stratégia folytatásával vagy annak valamiféle módosításával lehet ezt elérni. Utóbbiak között szóba jöttek

  • eltérő támogatási formák és
  • szigorúbb lépések (visszatérő módon az energiaszankciók).

Mint arról Jens Stoltenberg már szerdán beszámolt, a NATO értékelése szerint új szakaszába lépett az ukrajnai háború, hónapokig vagy évekig tarthat. Szijjártó Péter elmondása szerint mindezzel párhuzamosan továbbra is érvényben marad az a döntés, hogy a NATO mint szövetség nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem résztvevője a konkfliktusnak. "Magyarországnak ez rendkívül fontos, mert a háború a szomszédunkban zajlik, ki akarunk maradni belőle, ez nem a mi háborúnk" - ismételte meg a tárcavezető. Hozzátette, a kormány reméli a háború mielőbbi lezárását.

Tagállamok továbbra is kétoldalú alapon szállíthatnak fegyvereket Ukrajnának, Magyarország továbbra sem tesz ilyet.

A tanácskozáson semmilyen kötelezővé tételi indítvány nem hangzott el és nem készül ilyen döntés

- hangsúlyozta a tárcavezető.

"A magyar emberek egyértelmű, minden kétséget kizáró véleménynyilvánítása az elmúlt napok eseményeinek fényében kulcsfontosságú" - jelentette ki Szijjártó Péter, arra utalva, hogy hosszabb lesz a háború, mint előzetesen gondolták.

Mivel nem szállítunk fegyvereket, ezért megnyílik a humanitárius tevékenységekre a lehetőség, a vöröskereszt épp a fegyverszállítástól való elzárkózás miatt választotta Magyarországot segítségnyújtása kiindulópontjául - mondta a politikus. Kiderült, csütörtökig 545 ezer menekült lépett be Magyarország területére.

Eredmények

Az EU-ban folyó munka nyomán akár már ma is előállhat az újabb szankciós csomag, amelynek egyes részleteiről már a napokban beszámolt a sajtó. Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter leszögezte, hogy

a kőolaj- és földgázszállítással kapcsolatos szankciókat Magyarország egyáltalán nem támogatja, nem is fogja megszavazni,

mert aránytalanul nagy károkat okozna az országnak.

Eredményként ismertette Szijjártó Péter a tanácskozás után, hogy

  • a földgáz- és kőolajszállítás nem esik szankció alá, a finomított termékek szállítása is szabad marad.
  • A nukleáris energia előállítása és a hozzá kapcsolódó valamennyi tevékenység mentesül a szankciók alól, ez rendkívül fontos volt a magyar energiabiztonság és Paks 2 miatt.
  • A nyugat-balkáni országok számára is mentesség a földgáz- és kőolajszállítások vonatkozásában.

Ez utóbbi rendkívül fontos célja volt a magyar félnek Szijjártó Péter szerint, mert segít, hogy Szerbia energiaellátása a jövőben is garantált legyen.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter az Ukrajnából érkező kritikákra azt mondta: "Itt lenne az ideje, hogy az ukránok befejezzék a magyar emberek magyarországi izultálását és befejezzék a magyar belügyekbe való beavatkozást". Hozzátette, a menekültek ellátásának kérdésében számíthatnak Magyarországra továbbra is, de a kormány nem engedélyezi a fegyverszállítást Ukrajnába sem közvetlenül Magyarországra, sem az országon áthaladóan, és nem támogatja az orosz energiahordozók szankcionálását.

Címlapról ajánljuk
Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Olyan esetük is volt, hogy a mentős törte el a lábát, mert elcsúszott a jégen: kitart a sarkvidéki hideg, lefagytak az utak, és újra jön az ónos eső. Ilyenkor a mentőknek is több a munkájuk a szokásosnál – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×