eur:
393.74
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Sadiq Khan munkáspárti londoni polgármester és jelölt távozik egy londoni szavazóhelyiségből az angliai helyhatósági választásokon 2021. május 6-án.
Nyitókép: MTI/AP/Frank Augstein

Sadiq Khan marad London polgármestere

Megígérte, hogy megpróbál hidakat építeni a városháza és a kormány között.

Ismét az ellenzéki Munkáspárt jelöltjét, Sadiq Khant választották London polgármesterévé. Khan második polgármesteri megbízatását nyerte el.

A csütörtökön tartott londoni polgármester-választás eredményét brit idő szerint szombaton késő éjjel hirdették ki. A posztért húsz jelölt indult - ez rekord -, de Khan fő vetélytársa az indulók népes mezőnyében Shaun Bailey, a kormányzó Konzervatív Párt jelöltje volt.

Sadiq Khan az első és a második helyen megjelölt választói preferenciák összeadása alapján több mint 1,2 millió voksot kapott.

Ez azt jelenti, hogy Khanra - az első és a második preferenciák legnagyobb számának összeadása alapján számolva, és így a többi induló voksait kiszűrve -

a londoni választók 55,2 százaléka szavazott.

Shaun Bailey első és második preferenciás szavazatainak együttes száma 977 601.

Londonban a választásra jogosultak 41,2 százaléka vett részt a polgármester-választáson.

Khant először 2016 májusában választották a 9 milliós London polgármesterévé. Közvetlen elődje ebben a tisztségben Boris Johnson jelenlegi konzervatív párti brit miniszterelnök volt, akit szintén kétszer választottak meg a brit főváros polgármesteri posztjára.

London, 2021. május 6.
Sadiq Khan munkáspárti londoni polgármester a kutyája, Luna társaságában a feleségére vár egy londoni szavazóhelyiség előtt az angliai helyhatósági választásokon 2021. május 6-án.
MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga
London, 2021. május 6. Sadiq Khan munkáspárti londoni polgármester a kutyája, Luna társaságában a feleségére vár egy londoni szavazóhelyiség előtt az angliai helyhatósági választásokon 2021. május 6-án. MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Sadiq Khan most elnyert második polgármesteri megbízatása a szokásos négy helyett három évre szól. Az eredetileg tavaly májusra kitűzött választást ugyanis Boris Johnson kormánya a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta, de a következő választást a jelenlegi tervek szerint az eredeti menetrendnek megfelelő időpontban, 2024-ben tartják.

Az 50 esztendős Khan pakisztáni bevándorlók gyermekeként született a dél-londoni Tooting kerületben, és meglehetősen szerény körülmények között, egy tanácsi szociális bérlakásban nevelkedett hét testvérével együtt. Néhai édesapja londoni buszsofőr volt, édesanyja varrónő.

Sadiq Khant - akinek jogi diplomája van - a legnagyobb ellenzéki brit parlamenti erő, a Munkáspárt mérsékelt baloldali szociáldemokrata irányzatának képviselőjeként tartják számon.

Khan a Munkáspárt erőteljesen EU-párti szárnyához tartozik, és a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett - a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségének győzelmével végződött - népszavazás előtt a bennmaradásért kampányolt.

A polgármester-választás eredményének kihirdetése után, vasárnap hajnalban elmondott beszédében is kijelentette, hogy

London és az egész ország továbbra is megosztott, és még mindig a Brexit ütötte sebeket viseli.

Khan hozzátette, hogy hidakat mindig jobb építeni, mint falakat, és ígéretet tett arra, hogy ő is megpróbál hidakat építeni a városháza és a kormány között.

Szupercsütörtök

Nagy-Britanniában csütörtökön számos választást tartottak: Skóciában a 129 tagú edinburghi parlament, Walesben a 60 tagú helyi nemzetgyűlés képviselői mandátumairól kellett dönteni.

Angliában 143 tanácsi körzet csaknem ötezer képviselőjelöltjére, Londonban a városháza 25 tanácstagi helyéért és a polgármesteri tisztségért induló jelöltekre lehetett szavazni.

A választási szupercsütörtök legfeszültebb várakozással övezett elemei közé tartozott a londoni polgármester-választás és a skóciai parlamenti választás.

A végleges adatok szerint Skóciában a kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) 64 mandátumhoz jutott, vagyis éppen egy képviselői hellyel maradt le az abszolút többségről.

Így is azonban a Nicola Sturgeon skót miniszterelnök vezette SNP-é messze a legnagyobb frakció az edinburghi parlamentben, és a párt alakíthat újból kormányt Skóciában.

Sturgeon szombat esti győzelmi beszédében egyenes utalást tett arra, hogy

napirenden van az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírása, de erre csak a koronavírus-válság múltával kerülhet sor.

A walesi nemzetgyűlésben továbbra is a Munkáspárté a legnagyobb frakció, sőt a párt eddigi legjobb eredményét érte el, miután a 60 képviselői mandátumból 30-at megszerzett.

Az angliai tanácsi választásokon ugyanakkor a Labour jelentős veszteségeket szenvedett, és a Konzervatív Párt számos önkormányzatban komolyan előretört a megszerzett képviselői helyek számát tekintve.

A legnagyobb feltűnést keltő vereséget a Munkáspárt az eddig hagyományos Labour-erősségként nyilvántartott északkelet-angliai Hartlepool városában szenvedte el. Itt időközi parlamenti választást tartottak, és a konzervatívok most először szerezték meg ezt az alsóházi képviselői helyet a Munkáspárttól.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×