eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Védőfelszerelést viselő orvosok és ápolók megfordítnak egy beteget a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2021. április 12-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Nagy tévedés, hogy a brit variáns ne lenne halálosabb

Félreértésén alapultak azok a sajtóhírek, amelyek szerint csupán fertőzőképesebb, de nem halálosabb a koronavírus brit variánsa. Precízen áttekintve a Lancet című folyóiratban közzétett adatokat, egyértelmű – és a tudományos konszenzus továbbra is az –, hogy a brit variáns okozta megbetegedés mintegy 60 százalékkal nagyobb eséllyel végződik halállal, mint a vírus Vuhanban felfedezett vad típusa által okozott megbetegedés – írja a KOVIDők.

A nemzetközi és az egész magyar médián végigfutott a hír, köztük az Infostart is megírta, hogy egy új Lancet tanulmány szerint nem halálosabb a brit variáns a korábbi változatoknál. Csakhogy ez egyáltalán nem következik a kutatás eredményeiből, hívja föl a figyelmet Röst Gergely matematikus a szegedi kutatók által üzemeltetett Facebook-oldalon.

Miről is van szó?

A megértés végett, a KOVIDők megfogalmazása szerint a megfertőződéstől az elhalálozásig tartó folyamatot két részre kell bontani:

  • Ha valaki megfertőződik, akkor vagy kórházba kerül vagy nem.
  • Ha kórházba került, akkor vagy halállal végződik a betegség vagy nem. (Előfordul persze halálos kimenetel kórházba kerülés nélkül is, de ezt nem vették figyelembe.)

Az alábbi összehasonlítás esetében pedig a két variánst, A-t és B-t két esetnek kell tekinteni.

Mint írják: képzeljük el, hogy a B-vel való fertőződés után kétszer akkora eséllyel kerül valaki kórházba, de ha már kórházba került, akkor ugyanakkora eséllyel halálozik el, mint az a kórházi beteg, aki A variánssal fertőződött. Ekkor a B variáns a fertőzöttek körében kétszer annyira halálos, mint az A.

A második esetben pedig képzeljük el azt, hogy a B-vel való fertőződés esetén ugyanakkora eséllyel kerül valaki kórházba, viszont ha már kórházba került, kétszer akkora eséllyel lesz halálos a kimenetel, mint azon kórházi betegek esetében, akiket az A variáns miatt ápolnak ott. Könnyen belátható, hogy a fertőzöttek körében a B variáns ekkor is kétszer annyira halálos, hiszen

adott számú fertőzöttből kétszer annyian fognak meghalni a B, mint az A variáns okozta megbetegedés esetén

– mutatnak rá.

Ezeknek mindenféle kombinációját el lehet képzelni. Például, ha a B variánssal fertőzöttek közül 36 százalékkal többen kerülnek kórházba, mint az A variánssal fertőződött betegek közül, és a kórházi kezelésre szorulók között 25 százalékkal többen haláloznak el a B variánssal fertőződött betegek, mint az A variánssal bekerültek közül, akkor a B variáns összességében 70 százalékkal halálosabb, mivel 1,25*1,36=1,7. Valójában feltételes valószínűségek vannak a háttérben, de anélkül is érthető – teszik hozzá.

Mi a helyzet tehát a brit variánssal?

A posztban hozzáteszik: a tudományos eredmények összegzéséhez nagyon hasznos Nick Davies, az LSHTM epidemiológusának táblázata, amin néhány dolgot a magyarázat kedvéért a KOVIDők külön bejelölt, lásd alább.

A zölddel bekeretezett részből lett a keddi médiahír, ami valóban azt mutatja, hogy a kórházban kezeltek között hasonló arányú volt a halálozás és a súlyos kimenetel a régi és az új variánssal fertőzötteket összehasonlítva.

Igen ám, de ez önmagában nem mond semmit a halálozási arányról, mert ahhoz a kórházba kerülési arányt is ismerni kell.

Az erre vonatkozó becslések a sötétkék keretben láthatók, ami kerekítve 60 százalékkal nagyobb kórházba kerülési arányt mutat. A fertőződés utáni elhalálozás kockázata tehát 1*1,6=1,6-szeres a régi variánshoz képest.

Mindez teljesen egybevág azokkal a becslésekkel, amelyek a fertőződés utáni elhalálozás kockázatát közvetlenül, más módszerekkel mérték a tesztpozitívak (fertőzöttként regisztráltak) körében (lásd a pirossal bekeretezett részt), ami szintén körülbelül 60 százalékkal nagyobb halálozási arányt mutat (vagyis piros = kék szorozva zöld).

A friss Lancet-cikk így összhangban áll az eddigi ismereteinkkel: és a megjelent hírek a tanulmány félreértésén alapultak, tehát továbbra is az a tudományos konszenzus, hogy

mindegy 60 százalékkal halálosabb a brit variáns

– zárja posztját Röst Gergely.

Nem igaz, hogy nem halálosabb a brit variáns‼ ?Félreértésén alapultak azok a tegnapi sajtóhírek, amelyek szerint csupán...

Közzétette: KOVIDők2021. április 14., szerda
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×